A polgári Magyarországért - a Fidesz - Magyar Polgári Párt vitairata

fidesz  | 1996  | papír / puha kötés  |  128 oldal

Libri Antikvárium
"Két pogány közt egy hazáért" - Ismertető: A második szabad parlamenti választásokon a Fidesz a maga 20 képviselőjével a legkisebb frakciót alapíthatta meg, és továbbra is ellenzékben politizált. 1994-ben Orbán Viktor egy tisztújító kongresszuson elnöki beszédében arról beszélt, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció által létrejött baloldali blokkal szemben meg kell őrizni Magyarországon a polgári fordulat esélyét. 1995-ben a VII. Kongresszuson döntöttek a szervezet első névváltoztatásáról: a Magyar Polgári Párt megnevezéssel egészítették ki a párt addigi nevét. Ugyanekkor fogadták el a Polgári Magyarországért című programnyilatkozatot, amely azt deklarálta, hogy a Fidesz szabadelvű, ám polgári párt. 1996-ban Orván Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Párt és Lezsák Sándor, az MDF elnöke tárgyalásokon együttműködésről egyeztek meg. Év végére a fiatal demokraták együttműködési megállapodást kötöttek a Századvég politikai iskolával is, amely ezt követően a párt megbízásából elemezte a rendszerváltozás óta eltelt kormányzati tapasztalatokat és segítette a Fidesz kormányzati felkészülését.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 080 Ft

A termék megvásárlásával

108 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó fidesz
Kiadás éve1996
Oldalak száma:128
Súly219 gr
ISBN2310006760395
ÁrukódSL#2112067059
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 080 Ft

A termék megvásárlásával

108 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja