Dezső László

A nyelvtudomány szerepe az idegennyelv-oktatás komplex megközelítésében

tudományos ismeretterj. társ.  | 1979  | papír / puha kötés  |  202 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ: Scserba idézett szavai ma is érvényesek, sőt ma még érvényesebbek, mint valaha. A nem nyelvész ne értse Őket félre: Scserba a nyelvtudósok kötelességére hívja fel a figyelmet, és nem akarja az idegennyelv-oktatás problémakörét a nyelvészetre korlátozni . Azt azonban hangsúlyozza, hogy az idegennyelv-oktatás megalapozásában az általános nyelvészetnek lényeges szerepe van. Mint idegennyelv-oktatással foglalkozó szakember meggyőződhettem róla, hogy tanáraink általános és alkalmazott nyelvészeti ismereteinek fejlesztéséhez szükség volna olyan könyvekre, amelyek e két egymásba kapcsolódó tudományág problematikáját az idegen nyelvek tanításának szemszögéből ismertetnék. Hiszen a régebben végzett tanárnemzedék nem, vagy alig tanult általános nyelvészetet az egyetemen, a fiatalabbak is elkerülhették, ha két - nyelv-szakosok voltak, és csak a nyelvtudományba kaptak bevezetést. Ezért gondoltam, hogy rövidítve és némileg közelítve az Írott nyelv stílusához, közreadom egyetemi előadásaimat. Az első fejezet az ötödéves általános nyelvészeti kollégium anyagát tartalmazza. Ebben a sok lényeges probléma közül a nyelv és beszéd, a szinkrón és a diakrón nyelvleírás kérdéseit emeltem ki, a hangsúlyt a szinkróniára tévé. Ezt egészíti ki a tipológia fejlődésének rövid ismertetése. A nyelvtudomány történetének tárgyalásában részletesebben foglalkoztam a XIX., illetve a XX. századi nyelvtudomány korszakot meghatározó két tudósával: Wilhelm von Humboldttal és Ferdinand de Saussure-rel. TARTALOM: Előszó 3 1. A nyelvtudomány elméleti alapjairól a nyelvoktatás szemszögéből: történeti áttekintés 7 1.1. A XIX. századi általános nyelvészet alapkérdésiről 7 Az általános nyelvtan és Humboldt 7 A történeti összehasonlító nyelvészet 9 A XIX. századi nyelvtipológiáról 14 Gabelentz és Meillet 21 1.2. Saussure és az európai strukturális iskolák a nyelvtudomány elméleti alapjairól 26 Saussure nézetei 26 A prágai kör 33 A koppenhágai iskola 40 Az idegen nyelvek oktatásáról 42 1.3. Az amerikai strukturális és generatív nyelvészet. Az amerikai strukturális nyelvészet és a direkt módszer 44 A generatív grammatika, kompetencia és performancia 50 A kompetencia és a performancia folyamatai 52 1.4. A XX. századi tipológia viszonya a történeti és leíró nyelvészethez 57 A XX. századi tipológiáról 57 A tipológia és a nyelvek fejlődése 59 A tipológia és az egybevető nyelvészet 63 2. Az ide genny elv-elsajátítás egy interdiszciplináris megközelítése 68 2.1. Scserba a nyelvtudomány elméleti alapjáról 68 A nyelv három aspektusa 68 Scserba a nyelvi rendszer Leírásáról 70 2.2. A szovjet pszicholingvisztika: a Vigotszkij iskola 72 A nyelvészet és pszicholingvisztika közös elméleti alapja, módszerei 74 A beszédaktus kérdései 75 2.3. A Leontyev javasolta pszicho lingvisztikai modell 79 A modell empirikus alapjai és ráépülő hipotézisek 79 A modell leírása 82 Leontyev modellje és a Galperin-féle tanuláselmélet 87 2.4. A nyelvészeti, pszicholingvisztikai és tanuláslélektani koncepciók viszonyáról 90 Az elméletek izomorfizmusa 90 Az analitikus és szintetikus elméletek 92 A tudományos kutatás programja 96 A nyelvoktatással kapcsolatos tudományok programja 101 3. A nyelvtudomány alkalmazásáról 104 3.1. Az idegennyelv-oktatás pedagógiai alapjáról 104 Megjegyzések az idegennyelv-oktatásról mint pedagógiai tevékenységről 104 Az oktatási folyamat pedagógiai lélektani elemzéséről 112 3.2. A nyelvtudomány alkalmazásban: a hazai tantervek, tananyagok elemzése 122 Az oktatás céljának vizsgálata 122 Szókincs, tematika, szituációk 125 A kiejtés és intonáció tanítása 127 A nyelvtan oktatásának hatékonyságáról 129 A nyelvtani anyag tervezéséről 148 Az alaktan és mondattan tanításának egyes kérdései 155 3.3. A nyelvtudomány szerepe a hazai idegennyelvoktatás távlati fejlesztésében 164 A fejlesztési tervről 164 Az orosz nyelvtan tanításáról 170 A magyar tanterv elemzése az idegennyelvoktatás szempontjából 181 Irodalom 193
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 980 Ft

A termék megvásárlásával

398 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó tudományos ismeretterj. társ.
Kiadás éve1979
Oldalak száma:202
Súly200 gr
ISBN0749000746500
ÁrukódSL#2107509883
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 980 Ft

A termék megvásárlásával

398 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia