A növényvédelem és a mézelő méhek

Az utóbbi években gyakran megfogalmazódott az a szélsőséges nézet, hogy a mezőgazdaság modern eljárásai, mindenekelőtt a növényvédelem fejlődése, kiszélesedése ellentétben állnak a méhészet évszázadokra, sőt évezredekre visszanyúló hagyományaival, illetve mai érdekeivel. Nem vitatható, hogy a modern, kémiai növényvédelem megjelenése és elterjedése új veszélyforrásokat teremtett a méhészetek számára, hiszen a kártevő rovarok ellen felhasznált készítmények a mézelő méhekre is veszélyesek. A gondok növekedéséhez hazánkban a mezőgazdaság általános fejlődése is hozzájárult. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok korszerű gazdálkodásának a megszervezése, a modern agrotechnika, illetve agrokémia eredményeinek bevezetése mezőgazdaságunkat a teljesítmény tekintetében Európa, sőt a világ élvonalába emelte. A méhészet szempontjából ez a fejlődés azonban a környezeti viszonyok gyökeres megváltozását jelentette. A változatos, tarka méhlegelő helyett ugyanis koncentrált, de erősen tagolt méhlegelő keletkezett. A talajművelés, tehát a mechanikai gyomirtás minőségének javulása (ami különösen a 70-es évektől mutatott ugrásszerű fejlődést), s egyidejűleg a kémiai gyomirtás fejlődése, általános, rohamos elterjedése - mindenekelőtt a mézelő méheknek jó nektár- és virágporforrást adó, a talajművelésre és a herbicidekre egyaránt érzékenyebb kétszikű gyomnövények visszaszorítása révén - varázsütésszerű gyorsasággal átalakította a nagyméretűvé növekedett mezőgazdasági táblák gyomflóráját. A legérzékenyebb "veszteség" talán a tisztesfű (Stachys annua) "letűnése" volt.