A naturalizmus(Naturalisztikus jelenségek a naturalizmus előtt. A prenaturalizmus)

budapest  | kemény kötés

Libri Antikvárium
Megjegyzés: Fekete-fehér és néhány színes fotóval, reprodukcióval. FÜLSZÖVEG Az író a XX. századi magyar irodalom történetének ismert nevű szakembere. Azok az írók vonzzák, akiknek a művészetében az európaiság és magyarság, a modernség és népiség találkozik. Irodalomtörténeti tanulmányokat Móriczról, Krúdyról, Tamásiról jelentetett meg, s a romániai magyar irodalom, valamint a népi irodalom köréből; az élő irodalomból kortársai, Juhász Ferenc és Nagy László útját kíséri legnagyobb figyelemmel. Móricz-monográfiájában (Móricz Zsigmond útja a forradalmakig, 1960) a magyar próza útját, a próza realizmusának kérdéseit vizsgálja. TARTALOM A naturalizmus Fogalmak Bábele 7 Naturalisztikus jelenségek a naturalizmus előtt. A prenaturalizmus 12 A naturalista irány érlelődése 16 Tudományos előzmények 19 Zola és a naturalizmus megfogalmazása 24 A kísérleti regény. A naturalista regény-elmélet 29 Naturalizmus és erotika 50 A társadalomkritikai igényű naturalizmus 55 A naturalizmus Németországban. A naturalista dráma 62 Naturalizmus a színpadon 81 Verizmus. A naturalizmus Olaszországban 88 Naturalizmus és képzőművészet 94 A naturalizmus Kelet-Európában 101 A századforduló magyar naturalizmusa 113 A naturalizmus utóélete 142 Az amerikai regény 145 Neorealizmus és naturalizmus 147 Naturalisztikus jelenségek a szocialista irodalomban 149 Riport, szociográfia 152 A naturalizmus dokumentumai Jean Francois Millet: Levél Alfred Sensie-hez 159 Gustave Courbet: Előszó kiállítási katalógusához 161 Jules és Edmond de Goncourt: Előszó a Germinie Lacerteux első kiadásához 162 Vittorio Betteloni: G. L. Patuzzinak 1868. nov. 1. 164 Émile Zola: Előszó a Rougon-Macquart ciklushoz 166 Edmond de Goncourt: Előszó a Zemganno-fivérekhez 168 Émile Zola: Naturalizmus. Az 1880. évi Salon 171 Émile Zola: a kísérleti regény 174 Giovanni Verga: Gramigna szeretője 186 Émile Zola: A naturalista regényírók 188 Bródy Sándor: Előszó a Nyomor első kiadásához 192 Kabos Ede: Ajánlás az Elzüllöttekhez 193 Guy de Maupassant: A regény. Előszó a Péter és Jánoshoz 197 Émile Zola részére. Az Ötök Manifesztuma 201 Wilhelm Bölsche: A költészet természettudományos alapjai 209 August Strindberg: Előszó a Júlia kisasszonyhoz 216 Conrad Alberti: A realizmus tizenkét jellemzője 234 Otto Brahm: Beköszöntő 236 Arno Holz: A művészet lényege és törvényei 239 Julius Hart: Új regények 246 Hamlin Garland: A veritizmusról 249 Thury Zoltán: Alázatos kérés 250 Vittoroi Betteloni: Előszó a Crisantemi című verseközethez 253 Theodore Dreiser: Az igazi művészet egyszerű 257 Max Liebermann: Fantázia a festészetben 259 Hevesi Sándor: A szavalás és színjátszás harca 262 P. D. Boborikin: A világ fővárosai 266 André Antoine: Emlékeim a Théátre Libreről 268 Gerhart Hauptmann: Ifjúságom kalandja 272 Réti István: A nagybányai művésztelep 277 Nagy Lajos: A lázadó ember 280 Írások a naturalizmusról Brandes: Émile Zola 287 Szomaházy István: Magyar naturalisták 290 Jules Huret: Ankét az irodalmi fejlődésről 296 Franz Mehring: A mai naturalizmus 304 Franz Mehring: A naturalizmus és a modern munkásmozgalom 306 Ady Endre: Strófák 311 Georgij Valentyinovics Plehanov: Művészet és társadalmi élet 313 Ambrus Zoltán: Zola 316 Roger Sherman Loomis: A naturalizmus védelme 320 Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij: A XIX. és XX. század realizmusa 327 Rabinovszky Máriusz: Naturalizmus a képzőművészetekben 333 Erwin Piscator: A politikai színház történetéhez 338 Lukács György: Elbeszélés vagy leírás? A naturalizmusról és formalizmusról szóló vitához 343 Bertolt Brecht: A naturalizmus 351 Lukács György: Harc a naturalizmus túlhaladásáért 360 Malcolm Cowley: Az amerikai naturalizus természetrajza 363 A. I. Burdov: A naturalizmus antirealista jellege a művészetben 368 Thomas Mann: Gerhart Hauptmann 372 Henryk Markiewicz: A realizmus kérdései. A naturalizmus értelmezése 374 Wolfgang Kayser: A naturalista dráma dramaturgiájához 377 Mácza János: A valóság másolása és a naturalizmus 381 Függelék A szemelvények forrásai 391 Irodalom 395 Eligazító a szövegekhez 399
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Súly200 gr
ISBN2399968287126
ÁrukódSL#2110119103
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára