A. napló

htsart kiadó és nyomda  | 2018  | keménytábla, védőborító  |  340 oldal

Libri Antikvárium
A Váli-ikonográfia kipreparálása látszólag egyszerű. Az 1960-as évek első felében leginkább építészetet fest (rajzol). A hatvanas évek közepétől a hetvenesek elejéig a figurális szürrealizmus irányába tesz félénk kísérletet. A hetvenes évek eleje-közepétől a nyolcvanas évek eleje-közepéig kőkemény absztrakcionizmust művel. (ˇmi nem azonos a nonfiguratívval.) Közéjük tartoznak az úgynevezett "üres képek" is, amelyek már-már eljutnak a "lét és a semmi" peremvidékére. A nyolcvanas évek közepétől három és fél évig - zárt ciklus ez - a zsidó temetők foglalják el a képmezőt. 1988-tól mindmáig egyetlen téma marad számára: a műterembelső, illetve, ha a művészetre nem utal semmi, akkor csak a szobabelső. Tehát: az eddigi közel hat évtizedes festői pályának az első felében van még néhány szertelenebb kísérlet. A második felében a fölkínált, tudatos, elkötelezett monotóniát kell szálára szedni ahhoz, hogy jobban értsük e művészet velejét. Külön kiemelendő, hogy mi nincs az ábrázolások között. Mindenekelőtt mellőzi az antropomorf alakot. Bár a beválogatott művek között szerepel néhány angyalos kompozíció (A/1969/12, A/1970/04 és gyanúba keverhető az A/1971/11 festmény is), de azokon olyan elvontak a figurák, hogy a fölismerésük a fantázia mozgatta belelátás képessége nélkül aligha menne. Olyanok, mint Polonius felhői a Hamletben.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó htsart kiadó és nyomda
Kiadás éve2018
Oldalak száma:340
Súly2579 gr
ISBN2310012573262
ÁrukódSL#2112101763
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Berka Attila: Gryllusok Berka Attila: Gryllusok