A másik igazsága

ismeretlen  | 2012  | karton  |  336 oldal

Libri Antikvárium
Jelen kötet Fehér M. István professzor úrnak a filozófia területén végzett tudományos kutatói, oktatói és iskolateremtő munkásságát méltató tanítványok és kollégák közös munkájának eredménye. Létrejöttének célja természetesen nem egy lezárt életmű méltatása, hanem kapcsolódás egy folyamatosan gazdagodó életműhöz, egy jövőt formáló, alkotó ember példájához, amelyre a Vele való közös munka adott lehetőséget. Kötetünk a hála és elismerés kifejezése mellett, azzal a nem titkolt szándékkal született, hogy teret adjon a hermeneutika vonzáskörzetében alkotó szerzők önálló munkáinak, legfrissebb kutatási eredményeinek bemutatására. Összeállításunk elsősorban az MTA-ELTE Hermeneutika Kutatócsoport munkáiból nyújt válogatást, e tudományterület több jeles képviselőjének meghívásával. A címadó írás az a szöveg (A másik igazsága), melyben - Olay Csaba kérdéseire válaszolva - Fehér M. István szólal meg az eleven beszélgetés hangján, a kötetben olvasható további tanulmányok pedig több generációt átfogó tanítványi körének munkáiból nyújtanak válogatást. Igyekeztünk azt a szempontot érvényesíteni, hogy e válogatáson keresztül képet adjunk a hermeneutikai gondolatkör gazdagságáról.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ismeretlen
Kiadás éve2012
Oldalak száma:336
Súly400 gr
ISBN2310006617286
ÁrukódSL#2111125170
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára