Magyar Repülő Szövetség

A magyar repülés útja a felszabadulástól napjainkig

magyar repülő szövetség  | 1952  | félvászon  |  204 oldal

Libri Antikvárium
Ez a könyv a felszabadulástól kezdve tárgyalja a magyar repülés útját. Elmondja képben és írásban, hogyan épült fel a romokon az újszellemű repülés, a tömegek harcos sportja, elmondja eddigi eredményeinket, küzdelmeinket. Az út, amelyen a magyar repülés elindult, nem volt könnyű. Éppen úgy, mint népi demokráciánk más területein, itt is számtalan nehézséggel, az ellenség alattomos támadásaival, aknamunkájával, tárgyi akadályokkal kellett megküzdenie a fiatal magyar repülőgárdának. Ezt a harcot diadalmasan vívta meg, mert segítette küzdelmében a szovjet repülők nagyszerű példája. Győzelmesen vívta meg harcát a magyar repülőfiatalság, mert a harcban a párt vezette, a párt mutatott utat és sietett segítségükre. A Szovjetunió a felszabadulás után segítőkezet nyújtott a magyar népnek, megadott minden támogatást ahhoz, hogy a fasiszták által romokba döntött országból új országot építsünk, a régi, horthysta-fasiszta ország helyén a nép államát. Életünk minden területén éreztük és érezzük ezt a segítséget, ezt a támogatást, hiszen enélkül nem tekinthetnénk vissza ennyi eredményre, enélkül nem épülnének békeművek szerte az országban, enélkül nem teremthettük volna meg a munkások és dolgozó parasztok államát. Tartalom Előszó 5 Megindul az építés 13 A nagy példa nyomán 21 Jövő repülőinek első lépése: a modellezés 25 Vitorlázó repülés, a dolgozók tömegsportja 49 Szovjet kiképzési módszer 81 Magyar fiúk és lányok, hódítsátok meg a levegőt 91 Üzemi repülőalapszerveink munkája 95 Nők a repülésben 101 Motoros repülésünk 109 Repülőelmélet, a további fejlődés egyik alapja 131 Repülőbemutatóink a sportrepülés propagandája szolgálatában 139 Ejtóernyősök - csoportos ugrások 143 Repülőiskoláink élete 155 Politikai nevelő, a kiképzés motorja 163 Megalakul a Magyar Repülőszövetség 167 Élen a repülésben, élen a termelésben 171 Repülőszerelőink jó munkája 177 Műszaki eredményeink 187 Polgári légiközlekedés 191 Harcos lapunk, a Repülés 197 Zárószó 201
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Kiadó magyar repülő szövetség
Kiadás éve1952
Oldalak száma:204
Súly300 gr
ISBN2310007451209
ÁrukódSL#2111851196
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok