Ács Tibor (szerk.)

A magyar katonai gondolkodás története

zrínyi katonai kiadó  | 1995  | papír / puha kötés  |  270 oldal

Libri Antikvárium
A kötet szerzői először vállalkoztak arra, hogy megkíséreljék a honfoglalástól a jelenkorig, a magyar katonai gondolkodás fejlődéstörténetének bemutatását. A vállalkozást nehezítette az a körülmény, hogy előzményre, mintára az alkotók nem támaszkodhattak. Az újabb kutatási eredményeken alapuló tanulmányokból eddig ismeretlen hadtudományi adatokat és tényeket, új hadügyi összefüggéseket és elveket ismerhetnek meg az olvasók. A tanulmánykötet ismerteti, hogy a különböző korok magyar katonai gondolkodói és tudományos iárnyzatai milyen nézeteket és tételeket fogalmaztak meg az országvédelemről, a honvédelemről, a háborúról. Bemutatja azt is, hogy a magyar katonai gondolkodás mindig merített az európai katonai gondolkodás alkotásaiból, de egyben új értékekkel is gazdagította azt. A tanulmányokból világosan kitűnik, hogy a hadtudomány sajátos természeténél fogva nagyon sokszor változott, és ismereteink bővítéséhez a középkortól a jelenkorig a katonai gondolkodók, hadvezérek és szakírók sokasága járult hozzá. Az elmúlt évszázadok hadtudományi irodalmát, a katonai gondolkodók alkotásait, a kutatók kis csoportján kívül alig tanulmányozza valaki. Pedig a múlt katonai gondolkodóinak teljesítményei benne foglaltatnak a mai hadtudományban. Ezért fontos tudományos feladat a magyar katonai gondolkodás és hadtudomány történetének rendszeres kutatása, mind teljesebb feltárása, feldolgozása és az eredmények közreadása. Ehhez kíván segítséget adni a kiadó e tanulmánykötet megjelentetésével.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 850 Ft

A termék megvásárlásával

185 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Képgarancia, saját kép.
Kiadó zrínyi katonai kiadó
Kiadás éve1995
Oldalak száma:270
Súly100 gr
ISBN2399985733927
ÁrukódSL#2112635477
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 850 Ft

A termék megvásárlásával

185 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok