A láger

Nagyon sokáig az alig bocsánatos bűnök közé tartozott. Később nem illett beszélni róla, ma pedig mint "jogellenes külföldi tartózkodásról" riportok és nyilatkozatok hangoznak el, illetve látnak napvilágot a magyar sajtóban, rádióban és televízióban. A disszidálás: egy darabka magyar történelem. 1979-ig büntetendő cselekmény volt, bíróságaink évente több száz személy ellen hoztak távollétében elmarasztaló ítéletet; némiképp a hazaárulással is társult ez a magatartásforma, még akkor is, ha nem politikai indítékok húzódtak meg mögötte, hiszen az 1970-es évek büntetőjogi gyakorlatából mindinkább kiviláglott, hogy ezeket a cselekményeket túlnyomó részben nem politikai okok váltják ki. Kalandvágy és meggondolatlanság éppúgy indítéka lehet a disszidálásnak, mint egzisztenciális okok vagy a szakmai érvényesülés igénye, s csak a legritkább esetben politikai ellenzékiség. Éppen ezért a büntetőjog - hacsak valaki kirívóan meg nem sérti a Magyar Népköztársaság érdekeit - ma már nem foglalkozik vele. De mi van azokkal, akik nekivágtak a Nagy Ismeretlennek, többnyire nyelvtudás nélkül, némelyek mindössze annyi tájékozottsággal, amennyit néhány amerikai filmből "elsajátítottak", és most egy lágerben várják a megváltó befogadási nyilatkozatot? Mi lesz velük? A sorsok, különféle életutak és történetek szövevényén át újkori történetünk egyik sajátos "dante bugyrába" pillanthatunk bele. A láger - riportkönyv. A két kitűnő rádiós újságíró 1988. márciusi ausztriai és magyarországi tapasztalatainak gyűjteménye. Könyvünket olvashatjuk okulásul, és olvashatjuk mint egy kalandregényt.