A "kettős honfoglalás" - Hidak a Dunán (A régi török népek a Dunánál)

helikon kiadó kft.  | 2004  | keménytábla, védőborító  |  347 oldal

Libri Antikvárium
"Voltaképpen ennek a könyvnek alapmagatartását Pais Dezső egy mondatával jellemezhetjük, mert egy-egy feltevésének kifejtése után gyakran odatette a végére, hogy >>más megoldás is elképzelhető<<. Nos, itt az eddig elfogadott honfoglaláskép melletti >>más megoldás lehetőségéről<< lesz szó. Akarattal írtam >>az elfogadott honfoglaláskép mellett<<-et, és nem >>szemben<<-t. Ugyanis feltevésem első pontja - előadásaimkor is így szoktam mondani - az, hogy a honfoglalást illetően minden marad a régiben, minden régi tudásunk szilárd, az a különbség >>mindössze<<, hogy felismerésem szerint Árpád magyarjai itt már magyarokat találtak, s magam éppen azt kutatom, hogy mikor és hogyan kerültek ide a honfoglalás előtt magyar tömegek. Nem írom le feltevésem kialakulásának menetét, több helyen megtettem ezt, s ez egyébként csak érdekesség. Az érvelésnél semmi ereje nincsen annak, hogy egy-egy felismerés miként alakult ki." "A Hidak a Dunán azokat a török népeket szimbolizálják, amelyek a VI.-tól a XIV. századig a bulgár, a magyar és a román történelemben sorsformáló szerepet játszottak, beolvadásukkal e három nép államalkotó képességét, katonai erényeit gyarapították, és így a rájuk való emlékezés mintegy közösségi tudatot fejleszthet, érzelmi hidat verhet a három nép között. Beszélnünk kell mondandóink könnyebb megértése céljából a török népek lovas nomád kultúrájának kialakulásáról, annak életteréről és arról, hogy kik a török népek. Aki valaha a Keleti-Kárpátok ormairól napkelet felé tekintett, a végeláthatatlan, még feltöretlen, füves pusztaságot, a sztyeppét látta maga előtt, a lovas nomádok történelmének kezdeti színpadát. Ennek a hatalmas méretű színpadnak kulisszái Európa határán az északi erdőzónától le a sztyeppéig húzódó Urál hegység, az Urál folyó, a hatalmasan hömpölygő Volga és a Kaukázus."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Újszerű állapotban!
Kiadó helikon kiadó kft.
Kiadás éve2004
Oldalak száma:347
Súly349 gr
ISBN2310013513854
ÁrukódSL#2112357876
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Susanna Clarke: PiranesiSusanna Clarke: Piranesi