A harmadik jelrendszer

Részlet a könyvből: Hosszabb időn át együtt laktam albérletben a megboldogulttal. Azt hiszem, barátok voltunk, ha ezt a szót nem patetikus értelemben használjuk. Naponta láttam gatyában, majdnem fesztelenül vakarózott előttem, s úgy vizsgálgatta kissé már beszürkült másnapos ingét, vajon felvegye-e, mintha a szobában sem lettem volna. Reggel, mielőtt dolgunkra indultunk, mindig megegyeztünk, melyikünk hozhat nőt. Sok rossz filmet megnéztem miatta, s parkoltam is - mert így neveztük egymás közt a parkbeli padokon való üldögélést -, ami kellemes lehet jó időben annak, aki önként vállalja, de ha hetedmagával süt a nap, s körös-körül az aszfalt fölött táncol a forró levegő, vagy savanyú szél fúj, s már-már az eső is csepereg, a szegény parkolónak pedig nincs hová tekerednie, akkor bizony nem nagyon mulatságos. Az élet parancsa volt, hogy csaknem mindent tudjunk egymásról, de mi magunk is kerestük az együttléteket, a jó beszélgetéseket. Főleg ismeretségünk első időszakában hosszú meneteléseket hajtottunk végre a Nagykörúton, mindketten szívesen bámultuk a könyvesboltok, antikváriumok közszemlére tett kincseit s az előttünk tipegő nők lábát, a szembejövők mellét, csípőjét. Ismertük és tiszteletben tartottuk egymás szorongásait, gondolatokat cseréltünk az élet értelméről, a szabad művészetek fejlesztésének lehetőségéről.