A gombostűtől a repülőgépig. Weiss Manfréd Vas- és Fémművek és a Csepeli Vas- és Fémművek termékszerkezetének kialakulása, műszaki-gazdasági mutatói 1892-1985

A századforduló magyar gyáriparának kiemelkedő alakja, a pesti születésű Weiss Manfréd németországi kereskedelmi tanulmányok és gyakorlat után huszonévesen, Bertold bátyjával együtt alapította az első magyar konzervgyárat 1882-ben. A főként a hadseregnek szállító ferencvárosi gyár mellett néhány évvel később konzervdoboz-készítő üzem létesült, ahol a szezonális munkából adódó állásidőt kihasználandó 1886-tól tölténytárakat, később lőszereket is gyártottak. Egy üzemi robbanás után a 40 munkást foglalkoztató Weiss Manfréd Lőszergyárat 1892-ben az alig lakott Csepel-szigetre költöztették. Bertold 1896-ban kilépett a cégből, az egyedüli tulajdonos Manfréd lett, aki a kilencvenes évek végére saját kohót, öntödét és hengerdét, majd később acélművet épített. Az 1903-ban közkereseti társasággá, majd 1913-ban családi részvénytársasággá alakult cég továbbra is elsősorban a hadsereg megrendelésére dolgozott, s az első világháborús konjunktúrának köszönhetően a Weiss Manfréd Vas- és Fémművei Rt. a Monarchia második legnagyobb - közel 30 ezer embert foglalkoztató - hadiüzemévé nőtte ki magát. A háború után az alig 6 ezer fősre apadt cég átállt a polgári termelésre, szerszámgépeket, kerékpárokat, varrógépeket, tűzhelyeket állított elő, később megkezdte a repülőgépgyártást is. Az 1918-ban bárói rangot kapott, s az ország leggazdagabb gyárosaként emlegetett alapító 1922-es halálát követően fiai és egyik veje vitték tovább a harmincas évek közepén már ismét 15 ezer embernek munkát adó céget. A második világháborús fegyverkezés újabb fellendülést hozott, harckocsik és terepjárók is készültek az addigra már valóságos gyárvárossá fejlődött - szervezett és harcos munkássága folytán Vörös Csepelként emlegetett - Weiss Manfréd Acél- és Fém Művében. A második világháborúban számos bombatalálat érte a hadiüzemet, melyet 1944-ben az SS 25 évre "kezelésre átvett" a letartóztatott tulajdonosoktól. A csepeli üzemeket 1948-ban államosították, először WM Acél- és Fémművek Nemzeti Vállalatként, majd 1950 és 1956 között Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek néven, 1956-tól Csepel Vas- és Fémművek néven működött, s a szocialista nagyipar fellegvárának számított. Egyik gyáregységében készültek például a hazai árufuvarozásban és a hadseregben egyaránt sokáig használt Csepel teherautók, egy másikban pedig 1950-ben adták át a később legendássá vált első P-20-as motorkerékpárt. Az ötvenes-hatvanas években mintegy 25 ezer embernek adott munkát, akiknek többsége a gyár közelében épített lakótelepen élt. Számos átszervezés után a hatvanas években megalakult a Csepel Művek Tröszt, mely mintegy 15 tagvállalatot fogott össze. A trösztöt 1983-ban megszüntették.