Both József

A futball egy nagy játék I-II.

budapest  | 2001  | kemény kötés

Libri Antikvárium
I. Képzés - Az edző, a játékos és az edzés II.Képzés - Az edző, a játékos és a mérkőzés FÜLSZÖVEG Both Józsefet a legfelkészültebb labdarúgó-edzők között tartja számon a szakma. Az edzőképzésben eltöltött évek, az évtizedes hollandiai tanulmányok, a világszínvonalú edzésmódszerek vizsgálatával eltöltött kitartó kutatómunka rendkívül magas szintű elméleti tudására jelent garanciát, míg a magyar futballban elért eredményei mutatják: Both József a gyakorlati alkalmazásban is a legjobbak közé tartozik. Both József 1945. július 23-án született, Budapesten. Játékosként megfordult a BVSC-ben, a Ferencvárosban, a Kaposvári Honvéd SE-ben és játszott az ifjúsági válogatottban is. 1973-tól 1982-ig nevelőegyesületében, a Budapesti Vasutas Sport Clubban dolgozott a serdülő, az ifjúsági, majd a felnőtt csapat mellett, 1977 és 1982 között utánpótlás-vezetőedzőként. Az 1982/83-as idényben az NB I-es Pécsi MSC pályaedzője volt. 1983-ban fejezte be a testnevelési Főiskola edzői szakát. Ezután került az NB III-as Váci Izzó MTE csapatához vezetőedzőként. Együttesével az első évben osztályozóval feljutott az NB ll-be, ahol a következő idényben a bronzérmet szerezték meg. A kiugró sikerre már az egész ország felfigyelt, Both József ősztől az MTK-VM vezetőedzője lett és még ebben az évben megnyerte csapatával az Intertotó-kupát. 1987-ben tért vissza a BVSC-hez, s a harmadosztályban ezüstérmet nyerve felhozta a csapatot az NB II-be. 1988-ban Garami József illetve 1989-ben Dr. Mezey György szövetségi kapitány mellett rövid ideig a magyar válogatott edzője volt, majd a Budapesti Honvéd kispadját foglalhatta el. Az itt töltött egy esztendő alatt mindent megnyert a Honvéddal, amit lehetett, begyűjtötték a bajnokság és a Magyar Népköztársaság Kupa aranyérmét is. A következő élvonalbeli feladat - közben a másodosztályú Bag SE szakvezetőjeként tevékenykedett - 1992-ben következett, ismét a BVSC-ben, vezetőedzőként, egy idény erejéig. Both József 1994-től három éven át az NB III-as Budapesti Elektromos SE labdarúgócsapatának szakvezetője volt. 1997-ben kivívta együttesével a másodosztályba való feljutást. Mindeközben 1979-től tanulmányutakra rendszeresen Hollandiába utazott, ahol a labdarúgó szövetség, a világhírű Ajax és a Feyenoord munkáját tanulmányozta. 1989-től kezdődően elméleti és gyakorlati előadásokat vezetett a TF szakedzői szakán, 1992-től lett a középfokú labdarúgóedzői tanfolyam vezetője, részt vett a Focisuli című oktatófilm-sorozat készítésében, tanfolyamok, továbbképzések rendszeres előadója, többször képviselte Magyarországot Nemzetközi konferenciákon, az UEFA továbbképzésein. Rendszeresen jelennek meg szakcikkei, tanulmányai, fordításai. Megkapta a ,,Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója", A ,,Magyar Népköztársaság Honvédelmi miniszteri Dicséret" és a ,,Vác Városáért - Pro Urbe" kitüntetéseket, BVSC és a Kispest-Honvéd örökös tagja. 1996-tól a Magyar Labdarúgó-szövetség Edzőbizottságának tagja, 1997-től a magyarországi UEFA-rendszerű edzőképzés instruktora, az oktatási anyagok kidolgozója, az MLSZ Edzőképző Központban az ,,A" licenc vezetője. Vissza TARTALOM Bevezetés 7 Edző (I. fejezet) 13 Képzés (II. fejezet) 35 Játékos (III. fejezet) 57 Mentalitás (IV. fejezet) 173 Edzés (V. fejezet) 1 85 Játékhelyzet (VI. fejezet) 201 Játék (VII. fejezet) 221 Oktatás és módszer (VIII. fejezet) 361 Epilógus 375 II. kötet : Bevezetés 5 Edző 13 Képzés- Játékos 25 Mentalitás 61 Edzés 75 Játékhelyzet 93 Játék 113 Mérkőzés 167 Mérkőzéselemzés 241 Oktatás és módszer 281 Epilógus 301
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 18 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve2001
Súly3000 gr
ISBN2310021506558
ÁrukódSL#2113279293
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 18 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Gyerekkönyvek a nyár teljességéhezGyerekkönyvek a nyár teljességéhez