A famászó báró kalandjai

FÜLSZÖVEG 1767. június 15-ét írtunk, amikor testvérbátyám, Cosimo Piovasco di Rondó utoljára volt köztünk. Csigalevest, csigasültet és egyéb csigafogásokat tálaltak föl nekünk. Cosimo nem akart megérinteni egyetlen csigaházat sem. - Egyetek, különben tüstént bezárunk benneteket a szobácskátokba! - fenyegetődzött atyánk. - Nem, és csak azért sem! - csattant föl Cosimo, és eltaszította maga elől a tányért. - Takarodj az asztaltól! - förmedt rá atyánk. Cosimo kifutott a kertbe. Fölmászott egy vastag ág villa alakú végéig, ahol kényelmesen elhelyezkedett: ott leült, lábát lógázta, keresztbe fonta karját, kezét hóna alá dugta, s háromszögletű kalpagját homlokába húzva, hátravetette fejét. Atyánk kihajolt az ablakból, és feléje süvöltötte: - No, majd számolunk, csak gyere le onnan! - Én pedig nem megyek le soha többé! - rikkantotta vissza a bátyám! És állta a szavát. Hogy telt s múlt élete a lombkoronák világában, micsoda kalandok vártak rá a fatetőkön, erről szól ez a kitűnő regény, amelyet Italo Calvino írt az ifjúságnak, hasonló című, világhírű remekműve alapján.