A diósgyőri vár középkori kályhacsempéi

herman ottó múzeum  | 2007  | papír / puha kötés  |  151 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ A diósgyőri vár kiemelkedően gazdag középkori kályhacsempe-leleteit többéves feldolgozó munka eredményeként adjuk közre. A leletek egy része nem volt ismeretlen a szakemberek számára, hiszen az 1960-as években végzett feltárások fontosabb csempéit Czeglédy Ilona régész már közölte tanulmányaiban, illetve az ásatás eredményeit összegző könyveiben. 1 A leletek egy része a diósgyőri várban volt kiállítva és szerepelt az 1982-ben Székesfehérváron megrendezett, a Nagy Lajos király kori művészetet bemutató reprezentatív kiállításon is. A részletesebb feldolgozó munkát a miskolci önkormányzat azon elhatározása indította el, amellyel egy középkori kályha másolatát kívánták a várban felépíttetni. A munkával Szebényi Judit restaurátort és Győrbíró Károlyt, a Bocalle Művészeti és Szolgáltató Kft. Vezetőjét bízták meg. Ok Boldizsár Pétert, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum munkatársát is bevonták a munkába, hogy a kályha rajzi rekonstrukcióját elkészítse. Miután Czeglédy Ilona engedélyt adott a vár leletanyagának az áttekintésére és a csempeleletek kigyűjtésére, a választás egy szobrokkal díszített 14. századi kályhára esett. Ennek töredékes leletanyaga volt, mégis elegendő információt szolgáltatott a rekonstrukciós munkálatokhoz. A kályha másolata festett gipszelemekből készült, amely 2001 augusztusában került felállításra a vár északkeleti tornyában. A leletek gazdagsága láttán felmerült az igény, a teljes csempeanyag feldolgozására és rendszerezésére is, amelyet a feltáró Czeglédy Ilona is támogatott. Boldizsár Péterhez csatlakozott Kocsis Edit a visegrádi Mátyás Király Múzeum régésze és Sabján Tibor a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusa, létrehozva a feladat elvégzésére szánt munkacsoportot. A feldolgozás segítője és a feltételek megteremtője mindvégig Pusztai Tamás régész, a Herman Ottó Múzeum igazgató-helyettese volt. Lovász Emese régész az újabb leletek átengedésével segítette a munkát. A feldolgozás 2002-ben kezdődött el, ebben a kötetben a középkori leletanyag kerül közlésre, az újkori csempéket egy másik, önálló kötetben kívánjuk megjelentetni. A feldolgozó munka csak a csempeanyag vizsgálatára korlátozódott, mert a korongolt kályhaszemek töredékei szinte teljes egészében az üvegvitrines kiállításba lettek elcsomagolva. A műemlékileg védett kiállítási és raktározási forma nem tette lehetővé, hogy a vitrineket kinyissuk és a hatalmas mennyiségű töredéket átvizsgáljuk. Annyi mindenesetre látható, hogy az évszázadok során sok egyszerűbb megjelenésű szemeskályha állt a várban. Ezek között a mázatlan, vörös és a szürke, redukált égetésü példányok voltak túlsúlyban, de mázas kályhaszemek is szerepeltek az egykori kályhákban. A csempeanyag egy részét korábban restaurálták és kiegészítették, ez azonban sokszor nem kellő szakértelemmel történt, így sok csempe hibásan lett összeállítva. Ebből következett, hogy a rossz kiegészítések is bekerültek a szakirodalomba. Ezeket a csempéket a helyes formájukban közöljük, jegyzetben megadva a korábbi közreadás helyeit, hivatkozásait. A leletanyag nagy része azonban restaurálatlan volt, magunknak kellett kiválogatni, összeilleszteni a töredékeket, csoportokba rendezni az egyes kályhákat. A csempék feldolgozó jellegű ceruzarajzait Boldizsár Péter készítette, a tussal történő kidolgozást Nagy S. József grafikus végezte el. A kályhák és egyes kályhacsempék fotógrafikai rekonstrukcióját Sabján Tibor dolgozta ki, számítógépes módszerek segítségével. A csempéket bemutató táblákon pontozva jelöltük a meglévő töredékeket, folyamatos vonal mutatja az ismert részeket (más töredékek, analógiák, szakirodalmi közlés alapján) és szaggatott vonallal jeleztük a kikövetkeztethető, de biztosan nem igazolható részeket.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó herman ottó múzeum
Kiadás éve2007
Oldalak száma:151
Súly479 gr
ISBN2399962699307
ÁrukódSL#2110619219
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 990 Ft

A termék megvásárlásával

899 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély