A digitális rádiózás

alkalmazott kommunikációtudományi  | 2010  | kemény kötés  |  292 oldal

Libri Antikvárium
Az utóbbi évtized komoly fellendülést hozott a digitális rádiózás terén. A korszerűsített DAB rendszer mellett új földfelszíni és műholdas terjesztésű megoldások jelentek és jelennek meg, hogy átvegyék az analóg AM és FM rádiózás szerepét. Ma már nem kétséges, hogy a digitális átállás a rádiós műsorszórás területén is meg fog történni, azonban a "mikor"-t ma még nem tudjuk megválaszolni, ahogy az sem tudható, hogy mely rendszerek lesznek az analóg rádió elterjedt utódai. A könyv az egymással részben versengő, részben egymást kiegészítő rádiós műsorszóró rendszerek bemutatásán keresztül ismerteti a digitális műsorszóró technikában alkalmazott megoldásokat, lehetőségeket. A könyv szerzője JÁKÓ PÉTER a Magyar Rádió és az Antenna Hungária munkatársaként szerzett tapasztalatai alapján - hasonlóan a Digitális hangtechnika című könyvéhez - most sem csak a szakembereknek, hanem a szélesebb közönségnek is ír e kötetben, mely a technikai részleteket és az olvasmányos tárgyalásmód közötti egyensúly megtalálásával könnyen érthető, érdekes és hasznos olvasmány.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó alkalmazott kommunikációtudományi
Kiadás éve2010
Oldalak száma:292
Súly200 gr
ISBN2310006014023
ÁrukódSL#2111622461
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál