Bauer Robert

A diadalmas műrost

centrum kiadóvállalat  | 1943  | papír / puha kötés  |  136 oldal

Libri Antikvárium
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 530/1945. M.E. számú rendelete alapján betiltott könyv. ELŐSZÓ Ötletek sohasem támadnak önmaguktól; külső tényezőre van szükség, hogy lángralobbanjanak. Melyik volt hát az a gyújtó erő, amelyből a műrost ötlete támadt? A textil rostanyaghiány, amelyből a német nép a világháborúban keservesen kivette részét. És mik voltak ennek a hiánynak az okozói? Ugyanazok a hatalmak, amelyek a német birodalom felemelkedésének útját már régtől fogva el akarták állni. Egyben oka volt persze az a nemtörődömség is, amellyel a német nép akkor a nagy döntések elé nézett , amelyeknek körvonalai már ott lebegtek a politikai látóhatáron. Jól lehet az 1914. augusztusában Európára szakadt tragikus konfliktust előre látták, gazdaságilag nem készültek fel arra. Nem történt többek közt semmi gondoskodás a hadsereg és a nép ruházatának biztosítására sem. Ennek a mulasztásnak a következménye rettenetes volt. Belőle fejlődött ki aztán a műrost gondolata. A műrost forradalma pedig, amelyet Németország a fonalrost-gazdag világ politikai hatalmainak visszaélése ellen kezdeményezett, Németországban vált történelmileg is elsőízben hatékonnyá, amikor az engesztelhetetlenség hatalmai 1939-ben újból a birodalom határai elé dobták a háború tűzcsóváját. Amíg a világ gazdasága biztos vágányon haladt, mi sem volt természetesebb, minthogy az olyan munkakedvelő és takarékos népnek, mint amilyen a német, ládái és szekrényei telve legyenek. Ki törődött ekkor még azzal a kérdéssel, hogy mindaz, amire szükségünk van, honnan jön, vagy pláne ki gondolt annak a gyapjúnak és gyapotnak az eredetére, amely fonallá és szövetté feldolgozva, megvédelmezi az embert a szigorú éghajlat támadásai ellen? Vissza TARTALOM A szerző előszava 5 A királyi gyapot útja 10 A német textilrost dilemma 19 A selyemhernyó példája 27 A kezdet 37 Az első útszakasz 41 A műrost mégis diadalmaskodik 48 A műrost belső felépítése 57 Ez a műrost 67 A műrostoffenzíva 81 Műrost a nagyvilágban 92 Új célok felé 110 Szénből és mészből készült fonalrostok 121 A fordítók megjegyzései 127 A műrost diadalmas útjának fontosabb időrendi állomásai 133
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas
Kiadó centrum kiadóvállalat
Kiadás éve1943
Oldalak száma:136
Súly300 gr
ISBN0469001485801
ÁrukódSL#2107618207
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok