A boldogság gyilkosai (14 riport a bűnről)

"- Henrik, én még mindig nem voltam siralomházban. - Én sem. Először és utoljára vagyok itt... látja, ez a valódi akasztófahumor. Köszönöm, hogy eljött. Elolvasta a regényemet? - Megkaptam és elolvastam. Látja, még regényt is írhat a börtönben... - Nagyon jól bánnak velem. A regényt nem tudom befejezni. Megkapta a meghatalmazásomat, hogy befejezheti? - Megkaptam. Nem tudom előre a regény sorsát... Önről, érzéseiről szól... Majd meglátjuk, hogy mit kezdhetünk vele. Nyugodtan tud aludni? - Keveset alszom. Nem is gondolkodom már a múltamról, csak a családommal élek. - A képzelttel? - Igen. Velük vagyok minden este, mert beteg vagyok. Rákos. Körülöttem ülnek esténként és vigasztalnak. Tudják, és én is tudom, hogy meghalok... Erről beszélgetünk. Anya is, apa is, a húgom is. Anya horgol. Húgom meséket olvas föl, apám történeteket mond. - Henrik, mikor utoljára beszélgettünk... - Látom, Önt jobban megviseli a siralomház, mint engem. - Lehetséges.... - Tudja, ma elbúcsúztam a fogkefétől, a Naptól, az égtől, elbúcsúztam a tárgyaimtól. Ne haragudjon rám, hogy magára akaszkodtam, de megnyugvást okozott. Nekem meg kell halnom."