Bada Márta

A Teremtés

szent jeromos kat. bibliatárs.  | 2016  | kemény kötés  |  78 oldal

Libri Antikvárium
Fülszöveg Hétről hétre, ahogyan az esztergomi szegényházi kápolnába, a romák kápolnájába belépek, Bada Márta cigány festőművész gyönyörű keresztúti stációi fogadnak. A stációk tele vannak színnel, érzésekkel, szeretettel. Nem is annyira Jézus szenvedését ábrázolják, mint inkább azt a nagy szeretetet, együttérzést, amellyel annyian körülveszik őt. Ott van Jézus mellett mindenekelőtt az Édesanyja, Mária, akinek Bada Márta egy saját szívéből kipattant külön stációt is szentelt: Jézus és Mária találkoznak a mennyben, átölelik egymást. Bada Márta nagy szegénységből, de ugyanakkor egy lélekben nagyon gazdag, szeretettel teli családból származik. Felejthetetlenek számára a gyermekkori mesék, a halotti virrasztások alkalmával elmondott történetek. A szülei arra tanították, hogy mindig legyen tiszta a keze, a ruhája, és sohase hazudjon. Ez a tisztaság és mély hit sugárzik ma is Bada Mártáról. Egész életén keresztül fizikai munkával kereste meg a kenyerét. Hála Istennek voltak nagyszerű tanárai, mentorai, akik felismerték a tehetségét, és segítették őt. Az élete azt is példázza, hogy mennyire fontos, hogy a roma fiatalok mellé álljunk, megfogjuk a kezüket, segítsük őket a tanulás, a kibontakozás útján. Bada Márta képeit átjárja a hit, az emberség, a derű, az érzések. Azt mondja magáról, hogy néha olyan hirtelen jön egy kép gondolata, hogy mindent abba kell hagynia, és azonnal festeni kezd. Ilyenkor azt érzi, hogy a Jó Isten vezeti a kezét. Ezek a képek azt sugározzák, hogy a cigányság nem probléma, hanem kincs és lehetőség a nemzetünk számára. Köszönjük Bada Márta gyönyörű képeit, a bennük megszólaló szeretettel és hittel teli, anyai, derűt sugárzó szívet! Székely János püspök
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szent jeromos kat. bibliatárs.
Kiadás éve2016
Oldalak száma:78
Súly449 gr
ISBN2310021986152
ÁrukódSL#2113126828
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Karády Anna: TalizmánKarády Anna: Talizmán