A Labancz Anna gyilkosság

aspy stúdió  | 2006  | kemény kötés  |  383 oldal

Libri Antikvárium
A huszonhárom éves, elbűvölően szép Labancz Annát 1970. április 19-én hajnalban ölték meg. A magyar kriminalisztika történetében rendhagyó a gyilkosság, mert képtelen körülmények között, egy nővérszállás földszinti ablakában történt. A tettre készülőt a gyilkosság előtti órákban és rögtön azt követően többen látták. Alakjáról, sajátos mozgásáról, furcsa futásáról, fejformájáról, hajszínéről, arcának karakteréről, ruházatáról meglehetősen pontos és sokban megegyező leírást adtak - mégsem került rendőrkézre. Pontosabban: negyvennyolc óra elteltével már a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kihallgató szobájában ült, tanúvallomást tett, de - olyan okok miatt, amelyek nem tartoznak rám - végül elengedték, és hivatalosan többé nem foglalkoztak vele. A fiatal nő halálos sebei ellenére segítséget kért egészségügyi szakvizsgás kolléganőitől, akik az egész testében véres lány láttán nem gondoltak bűncselekményre. Segélynyújtási kísérletük után a közeli baleseti sebészetre csak negyvenöt perccel később került. Az ügyeletes orvosok a sokktalanítóban a lányról nem vetették le a pizsama-kabátját, sérülései szemrevételezése nélkül kezdték el mentését. Vére a gégemetszés után már nemcsak a szájából, hanem a légcsövéből is ömlött. A légzés és keringés leállása után jöttek rá, hogy a bal válla fölötti sérülés ad magyarázatot állapotára. A mellkas felnyitásakor kiderült: ha rögtön megoperálják, esetleg megmenthették volna. (A balsors még a síron túl is sújtotta: a rendőrségi jegyzőkönyvekben vezetéknevét két b-vel írták, a sírköves pedig neve végéről lehagyta a z betűt.)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 790 Ft

A termék megvásárlásával

979 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó aspy stúdió
Kiadás éve2006
Oldalak száma:383
Súly500 gr
ISBN2310006436603
ÁrukódSL#2111372347
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 790 Ft

A termék megvásárlásával

979 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál Rob Dial: Változás amire mindig is vágytál