A Jászó-Premontrei Iskolák Barátainak Szövetsége

nincs megadva  | 1933  | papír / puha kötés  |  122 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ. A Jászó-Premontrei Iskolák Barátai Szövetsége elnöki tanácsának határozatá ból jelenik meg új Névtárunk, mert az 1928-ban kiadott névtár és az utóbb megjelent kiegészítő részek cím és lakásadatai elavultak. Eddigi szokásunkhoz hűen a névjegyzékhez bevezetésül cikkeket nyujtunk, ame lyek elvesztett régi iskoláink mai helyzetéről, felejthetetlen diákkori emlékeink színe teréről: Kassáról, Nagyváradról és Rozsnyóról, az ott maradt egykori diáktársak mai életéről szólnak. Szólnak pedig híven és hitelesen, mert közvetlen és bizalmas forrásból erednek. Nem tudjuk ki írta őket, de kiérezzük soraikból, hogy látó szemmel néz tek körül és testvéri érzéssel közlik velünk érdekes mondanivalóikat. Abban is kitartunk szokásunk mellett, hogy Szövetségünknek ez a kiadványa is megemlékezik egykori iskoláink fenntartójáról, a Trianon következtében három részre tépett Jászó-Premontrei Kanonokrendről és prépost-prelátusáról, ki éppen az idén töltötte be rendi működésének ötvenedik évét. Végül, hogy a csonka hazában szétszórt tagtársaink számára bepillantást nyujtsunk Szövetségünknek zajtalanul, de még a mai nyomasztó viszonyok között sem eredménytelenül működő életébe, közöljük legutóbbi közgyűlésünk titkári jelentését. Meggyőződésünk, hogy nemcsak volt iskoláink és öregdiák társaink felé irányuló nemes érzések benső ápolása az, amit művelünk, hanem a magyar társadalmi össze fogás egyik hatékony tényezője is Szövetségünk a nemzeti nagy célok érdekében; kifelé pedig a trianoni határokon túlra a jogfenntartás eleven erejét sugározza szét, hogy mindaz, amit elvettek tőlünk a mienk volt és a mienknek kell lennie. E meggyőződéssel ajánlom továbbra is tagtársaim szeretetébe és támogatásába öregdiák szövetségünket. Budapest, 1933 május hó. Dr. Füzesséry Tibor a Szövetség elnöke.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 11 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját fotóval, első borító alsó élén egy apró szakadás, lapjai szépek
Kiadó nincs megadva
Kiadás éve1933
Oldalak száma:122
Súly300 gr
ISBN2310014923867
ÁrukódSL#2112764203
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 11 990 Ft

A termék megvásárlásával

1 199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok