A FÉNY KŐTÁBLÁI III. - A TEREMTÉS IGÉJE

örökkévalóság kft.  | 2022  | kemény kötés  |  366 oldal

Libri Antikvárium
"Ha a szellem nem találja helyét Isten feladatai közt, nem is lesz semmi mozgás. Az ember szelleme és a Mindenható lehelete ad értelmet az embernek. Elemekből állunk hát. És minden elem alapja a szellem. A szellem irányítja az Értelem felé vezető összes mozgást. Hiszen minden elemnek szellemi alapja van, tehát a mozgás irányának is szelleminek kell lennie. Ám a szellemből az elemekhez az út az Értelmen keresztül vezet. Ezt kell alaposan megértenünk. Az ember nem annyira testén, mint inkább Értelmén keresztül válik istenivé. Atommag: egy csomó proton meg neutron. Voltaképpen először még semmi sincs. De kezdjünk csak koncentrálni, s rögtön megjelenik minden.A valószínűségből akaratunk, szükségleteink szerinti valóság lesz. Kiderül tehát, hogy a formát a mindent átható szellem teremti. Ha meg akarjuk érteni önmagunkat, a szerkezetünket kell látnunk. Lehet úgy is, hogy apró részekre osztjuk magunkat, s egyenként vizsgáljuk meg mindegyiket. Látni fogjuk, hogyan keletkezik fényben, fény által anyag; hogy a lélek az Élet, s ez adja az Örökkévalóságot. Ez csak egy dolgot jelenthet: a lélek eredendően ÖRÖK. Belőle születik a szellem (az átmeneti forma), mely megjeleníti a teremtés anyagát. Művészként megrajzolja és kifesti az életet, és helyén tartja a világ összes elemét. Ha bizonytalanok vagyunk önmagunkban, jövőnkben, a világban elfoglalt helyünkben, akkor szellemünk is bizonytalanná válik. A lélek teremti a szellemet, a szellem cselekszik, a tudat pedig irányít. A szellem, mint a régiek mondták, a lélek lelke. Vagyis nem választották szét a kettőt: kettő az egyben, így tartották. Meg azt is mondták, a lélek, az a szellem. Vagyis az emberi életvalóság Egységének tekintették." ADATOK
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 790 Ft

A termék megvásárlásával

1 379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó örökkévalóság kft.
Kiadás éve2022
Oldalak száma:366
Súly300 gr
ISBN2399962605544
ÁrukódSL#2109954590
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 13 790 Ft

A termék megvásárlásával

1 379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power