Magyar Bálint

A Dunánál I-II. - Dunapataj 1944-1958 dokumentumszociográfia

új mandátum könyvkiadó  | 2007  | cérnafűzött, keménytáblás  |  1116 oldal

Libri Antikvárium
A Dunapataj történetét bemutató szociográfia 1986-ban jelent meg először Dunaapáti 1944-1958 címmel. Annak ellenére, hogy Dunaapáti kitalált név volt - már a korabeli kritikák is nyilvánvalóvá tették, hogy Magyar Bálint "majdhogynem szamizdatként" megjelent műve alapos terepmunkán nyugvó valóságfeltáró szociográfia, mely nem csupán egy könnyen beazonosítható hely társadalmának cenzúrázatlan leírása, de "talányos" műfajával - dokumentumszociográfia - egyben a hazai társadalomtörténet számára módszertani szempontból is jelentős kutatói teljesítmény. A két vakos kötetből álló kiadvány Dunapataj hely és társadalomtörténetét áttekintő tanulmánnyal kezdődik, ezt követik az évenkénti bontásban közreadott kordokumentumok (pártszervezeti és közigazgatási iratok, képviselő testületi jegyzőkönyvek, levelek stb.) Az első megjelenés után melyet Erdei Ferenc-díjjal jutalmaztak két évvel készült el Magyar Bálint és Schiffer Pál A Dunánál című dokumentumfilmje. Most a könyvet és a filmet (a kiadványhoz tartozó DVD mellékleten) - azonos főcím alatt egybeszerkesztve vehetjük kézbe. A kötethez tartozó második lemezen pedig Dunapatajról összeállított képmellékletet, levéltári iratokból készült válogatást, térképeket, a dokumentumfilm szövegkönyvét, továbbá a korabeli fogadtatásról szóló cikkeket találhatunk. Az új kiadásban helyet kapott még egy dunapataji krónika (1145-1990), Magyar Bálint és Schiffer Pál életútját és szakmai munkáit bemutató összefoglaló, valamint egy kódlista az 1986-os első kiadáshoz. A Závada Pál - korabeli kutatókat megidéző - ajánlásával megjelent kiadvány beszerzése elsősorban társadalomtörténeti és helytörténeti gyűjtemények számára ajánlott.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 000 Ft

A termék megvásárlásával

400 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó új mandátum könyvkiadó
Kiadás éve2007
Oldalak száma:1116
Súly3000 gr
ISBN2399961903061
ÁrukódSL#2112187282
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 000 Ft

A termék megvásárlásával

400 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték