Püspöki Nagy Péter

A Csallóköz neveiről

dh-press  | 1991  | vászon  |  323 oldal

Libri Antikvárium
Püspöki Nagy Péter pozsonyi születésű magyar történész nagysikerű könyvét második változatlan kiadásban bocsátjuk közre. A szerzőnek ez a Csallóköz négy nyelven kialakult neveinek történetét tárgyaló monográfiája nem csupán érdekfeszítő olvasmány és nem csak a sziget lakóihoz szól. A könyv közel ötödfélszáz esztendő sajátos művelődéstörténetét eleveníti fel. Ebben az időszakban egyedül a sziget magyar nevének a titka negyvenkét - a maga korában kiemelkedő szerepet játszó - tudományos kutató érdeklődését keltette fel, akik végül tízféle megoldás mellett foglaltak állást. Ezek és a három nyelvterület határvidékén fekvő folyóköz további neveinek elemzésével a napjainkban oly divatossá vált névtudomány elé tart tükröt a szerző, aki arra törekedett, hogy ne csupán a véleményeket mutassa be, hanem a lehetőségek határai közt azok társadalmi hátterét és kiváltó okait is feltárja. A közkedvelt, de téves, az ismeretlen, de a valóságot megsejtő, az évszázadokat megért, vagy már szinte a születésük pillanatában megbukott feltevések fényében mutat rá arra, hogy a nevek magyarázatának mennyi buktatója van és miképpen tárható fel hitelesen a bennük rejtőzködő történelem.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó dh-press
Kiadás éve1991
Oldalak száma:323
Súly400 gr
ISBN2310006321404
ÁrukódSL#2111018332
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia