Cziklay Lajos- Szatmári Mór (szerk)

A Budapesti Ujságírók Egyesülete almanachja 1906

korvin testvérek  | 1906  | vászon  |  366 oldal

Libri Antikvárium
A gerinc javított, borító kissé kopottas, foltos. BUDAPESTI Ujságírók ALMANACHJÁNAK második évfolyamát meleg szeretettel ajánljuk a magyar nagyközönség figyelmébe. Nemcsak az Almanach irodalmi értéke teszi ezt indokolttá, hanem a cél is, melyet közvetve ez az Almanach elterjedésével előmozditanak annak vásárlói. Az Almanach tiszta jövedelme ugyanis a Budapesti Újságírók Egyesületének segitőalapját gyarapitja, mely kilenc éves fenállása óta hatékonyan gyámolította a sajtó segélyre szoruló munkásait, valamint azok özvegyeit és árváit is. Hiszen ez az alap kilenc év folyamán 444 esetben adott 55, 832 koronára rugó kamatnélküli segitőkölcsönt anyagilag súlyos viszonyok közé jutott pályatársaknak, 10,000 koronával segitett vidékről feljött, illetőleg Budapesten átutazó külföldi újságírókat s ezenkívül a teljesen vagyontalanul elhalt újságírók özvegyeinek és árváinak ellátására is közel 20,000 koronát nyújtott. Ez idő szerint is 5 özvegyet és 11 árvát lát el minden szükségessel. Tartalom Mikszáth Kálmán: Szontagh Pál kutyái 1 Vaszary Kolos: Aforizma 10 Herczeg Ferenc: Jancsi édesanyja . . .11 Ábrányi Emil: Tündérsziget 27 Porzó: A szedőgyerek .28 Wekerle Sándor: Aforizma. , . . . .38 Apponyi Albert gróf: Aforizma 38 Hermán Ottó: Egérpusztítók 39 Dóczi Lajos: Szonett . 45 Bérezik Árpád: Sajtó és nyelvtisztaság .46 Kossuth Ferencz: Aforizma 51 Gróf Csáky Albin: Aforizma 51 Berzeviczy Albert: A Certosa 52 Endrődi Sándor: A gunár 59 Vészi József: Egy olasz költő 61 Gróf Tisza István: Aforizma 68 Gróf Zichy Jenő: Aforizma 68 Dr. Prohaszka Ottokár: Az isten nyomain 69 Kiss József: Vers . .75 Beksics Gusztáv: Deák Ferencz 76 Báró Bánffy Dezső: Aforizma. . . . .81 Széll Kálmán: Aforizma 81 Bartha Miklós: Verőfény . . . . . .82 Cziklay Lajos: Kérdések 86 Váradi Antal: Cillei Borbála 87 Gróf Széchényi Gyula: Aforizma . . .99 Gróf Zichy Nándor: Aforizma . . . .99 Bársony István: A téma. 100 Palágyi Lajos: A legjobb társaságban. .107 Tábori Róbert: A gyengébb joga . . .108 Wlassics Gyula: Aforizma 112 Báró Dániel Ernő: Aforizma 112 Báró Kaas Ivor: Tanger 113 K. Lippich Elek: Álom - való . . . .117 Bokor József: Segítség! 118 Gróf Zichy Géza: Aforizma 121 Fehér Ipoly. Aforizma 121 Tömörkény István: Iiifanterist Csupak . 122 Vértesy Gyula: Csárdai kaland 125 Sziklay János: Azok a tiszt urak . . . 130 Kiss Áron: Aforizma 135 Ilavafalvy Sárkány Sámuel: Aforizma . 135 Kürthy Emil: A medve bőre 136 Szász Károly: Vers 141 Láng Lajos: Aforizma 14.- Timár Szaniszló: Gedeon szerencséje . . 142 Hegedűs Sándor: Aforizma 148 Thaly Kálmán: Aforizma 148 Vértessi Arnold: A regényhős 149 Mezei Ernő: Tenger és szerelem. . . . 155 Zöldi Márton: Összeomlás 156 Zempléni Árpád: Vers-kaleidoszkop . .161 Rózsa Miklós: A költő házasodik . . . 165 Radó Antal: Az álomfejtők 170 Szatmári Mór: Aforizma 172 Auer István: Apologia 173 Ignotus: Titkos irás 175 Eötvös Károly: Aforizma 179 Madarász József: Aforizma 179 Szegedy-Maszák Hugó: A Borsszem Jankó alapítása 180 Szentirmai-Smittely Géza: A kesergés dalaiból 187 Cziklay Aladár: A szaiszi fátyol. . . . 191 György Endre: Aforizma 199 Hock János: Aforizma 199 Kézdi-Kovács László: A csúnya férfiak szerencséje 200 Balla Miklós: Isten 205 Gara József: Öreg ember felesége ... 208 Csergő Hugó: Irigylem 212 Radó Sámuel: Inparlamentáris kifejezések 213 Beöthy Zsolt: Aforizma 218 Ábrányi Kornél: Aforizma 218 Thury Zoltán: Egyet, kettőt 219 Gergely István: A szultán diadala . . . 225 Rajna Ferencz: Piros rózsák 227 Berkovich Miklós: Ej a Rózsadombon . 231 Hajdú Miklós: A házitanító vallomásai . 232 Kéry Gyula: Túl a Dunán Baranyában, Szomszédunkban van egy öreg eperfa 242 Pásztor Árpád: Búcsú 244 Kadocsa-Lippich Elek: Vers .249 Id. Szinnyei József: Aforizma.249 Radisics Jenő: Aforizma. . .249 Somló Sándor: Vers 249 Zsoldos László: A kaptafa meg a kenyér 250 Szemere Miklós: Sajtó . . .257 Dr. Kmety Károly: Aforizma .257 Fejérpataky László: Aforizma 257 Szász József: Kiránduláson. .258 Ugron Gábor: Aforizma . . .263 Gajári Ödön: Aforizma 263 Dr. Korányi Frigyes: Aforizma 263 Dr. Falk Zsigmond: Aforizma 263 Gracza György: Életkedv 264 Szana Tamás: Aforizma 266 Zsilinszky Mihály: Aforizma 266 Dr. Margalits Ede: Aforizma 266 Miklós Jenö: Az üvegszem 267 Herczegh Mihály: Aforizma 273 Vázsonyi Vilmos: Aforizma 273 Szalay Imre: Aforizma 273 Darányi Ignácz: Aforizma 273 Farkas Emőd: Kossuth Toldija , . . . 274 Déri Gyula: Petőfi Zoltánról 280 Peisner Ignácz: A Lipótváros múltjából 286 Nagy Endre: Az örök gyermek . . . .291 Szeredai Leó: A lakáskereső 296 Palásthy Marcell: Herkules vásárja . . 302 Kálnoki Lajos: Sosias leánya 309 Kereszty István: Fegyvertáncz . . . .314 Lévai Mihály: Fatime 319 Relle Pál: Biri grófnő 322 Dióssy Béla: Namuri Blondin 327 Thury Zolt: Egy magyar műkereskedésről 336
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - foltos - kopottas - sérült borító
Kiadó korvin testvérek
Kiadás éve1906
Oldalak száma:366
Súly1500 gr
ISBN2310005866838
ÁrukódSL#2112252739
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok