A 62. hadsereg sztálingrádi harca

honvédelmi minisztérium  | papír / puha kötés  |  225 oldal

Libri Antikvárium
A világtörténelem leghatalmasabb csatája 1942. második felében Sztálingrád falainál bontakozott ki. Ebbe az óriási küzdelembe a németek két legjobb hadseregüket vetették be a város ellen: Paulus 6. és Hoth 4. páncélos hadseregét, nem számítva a csatlósok csapatait. Az ellenség minden törekvése arra irányult, hogy bevegye Sztálingrádot, ezzel elvágja az ország központját a Volga és Ural mögötti területektől, és keletről is bekerítse Moszkvát. Egyidejűleg délen is támadtak, hogy az áttörés után elérjék a grozniji és bakui kőolajat. A németek a nyári csatától döntő sikert reméltek, és arra számítottak, hogy háborút még 1942-ben győztesen befejezik. A sztálingrádi csata kimenetelétől függött tehát a hadműveletek további menete a szovjet-germán arcvonalon. Érthető, hogy Sztálingrádnak, az ország legerősebb sztratégiai és létfontosságú központjának mindenáron való megvédése a város védőinek elsőrendű kötelessége lett. Ha Sztálingrád elesik, a hitleristák mozgási szabadságot nyernek mind északkeletre, mind pedig délre. Ezért a német vezetés minden hadműveleti tervének alapja és célja 1942-ben Sztálingrád birtokbavétele volt. A Szovjet Fegyveres erők Legfelsőbb Parancsnoksága Sztálin elvtárs közvetlen vezetésével dolgozta ki és valósította meg terveit. első cél az volt, hogy megállítsák a Sztálingrádra törő német csapatok támadását, mozgó védelemmel felőröljék és szétmorzsolják az ellenséges hordákat, ugyanekkor a szárnyakon összpontosítsák azokat az erőket, melyek a döntő ellentámadáshoz, a németek sztálingrádi csapatainak körülkerítéséhez és azok megsemmisítéséhez szükségesek. Vissza TARTALOM Előszó 11 I. RÉSZ. Harcok. (1942. július 17-1943. február 2.) Első fejezet. A hadsereg megszervezése és az első harcok (1942. június, július) 19 Második fejezet. Sztálingrád előterében. (1942. augusztusi) 35 Harmadik fejezet. Hősies védelem. (1942. szeptember-november) 50 Negyedik fejezet. A hadsereg támadó harcai. (1942. november- 1943. február 2.) 92 Ötödik fejezet. A sztálingrádi harcok tanulságai 112 Hatodik fejezet. Pártpolitikai munka az utcai harcok idején 135 II. RÉSZ. Sztálingrád hős védői. Gyalogosok 165 Mesterlövészek 177 Tüzérek 190 Műszakiak 200 Híradók 203 A volgai átkelés hősei 207 A sebesültek megmentése 213 Az arcvonalmögötti területen 217 Kommunisták és komszomolisták - a hadsereg élcsapata 221 Befejezés 226
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - foltos - kopottas
Kiadó honvédelmi minisztérium
Oldalak száma:225
Súly200 gr
ISBN2310010706334
ÁrukódSL#2112612719
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban