Házimurik (kemény kötés, a védőborító hiányzik.)
A nagy közönségsikert aratott "sörgyári" könyvek mellett Hrabal írt egy másik önéletrajzi trilógiát is, amelynek köteteiben (Házimurik, Vita nouva, Foghíjak) sajátos módon nem a szerző, hanem a feleség szólal meg első személyben, azaz: Hrabal egy (közel álló kívülálló) szemével látja és láttatja önmagát. Ez a "harmadik személyű önvallomás" újabb pszichológiai és művészi bravúr pályáján. A trilógia mostani első kötete, a Házimurik egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásba kapcsolódó története. A negyvenes-ötvenes évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe lecsúszottak, perifériára sodródtak, mindent újrakezdők históriája ez, azoké, akik tizenhárom szobás családi villákból vagy legalábbis négyszobás szolgálati lakásokból indultak, és a nagy garral beharangozott új élet hajnalán silány albérleti szobákban, jószívű ismerősöknél húzták meg magukat. A tehetős polgárcsalád jogi doktorátussal rendelkező s félig-meddig önként MÉH-segédmunkás proletárrá züllött fia és a kitelepített szudétanémet nagypolgári famíliából származó leány mindent elveszített, s mégis hihetetlenül gazdag: megadatott számukra a létezés öröme, a kis dolgok nagy szeretete. És mi lehetne alkalmasabb e hrabali élet-krédónak a megfogalmazására, mint egy szerelmi történet: a két sokat próbált ember találkozik, és egymásba szeret. Amiről Hrabal ír e kisregényben, elemeiben jól ismert korábbi műveiből, s talán kissé banális is: napfény ragyog a Moldva menti fák koronájában, nyári eső mossa a málladozó vakolatú libeni házak falát, sörisszák hahotájától hangos a külteleki kocsma, nyugdíjasok ülnek a kapu előtti kispadon, autodidakta filozófusok elmélkednek életről-halálról, forradalomról-háborúról, jogról-igazságról... vagyis maga a sokszínű élet tárul föl előttünk, ahogy feltartóztathatatlanul hömpölyög, elevenen lüktet a hrabali elbeszélés árja.
Sörgyári capriccio (kemény kötés,a védőborító javított, néhány oldal enyhén foltos.)
Az 1974-ben szamizdat kiadásban megjelent Sörgyári capriccióban Hrabal végtelen szeretettel és fergeteges humorral festi meg édesanyja, nevelőapja és nagybátyja portréját. A regényben Maryškaként szereplő édesanyja bőrébe bújva egyes szám első személyben mesél a nevelőapja, Francin vezette sörgyár hétköznapjairól, és főleg arról a naponta ismétlődő varázslatról, amellyel ez az örökké vidám és életteli fiatalasszony az ujja köré csavarja egy cseh kisváros szinte minden lakóját. A hosszú ideig náluk vendégeskedő Pepin bácsi személyében Maryška nagyszerű segítőtársra lel hóbortos ötleteinek megvalósításához, az olvasók pedig könnyesre nevetik magukat a pepini anekdoták szüntelen áradatában. A regényt Jiří Menzel adaptálta mozivászonra (1980), s a film ugyanolyan remekmű lett, mint az alapjául szolgáló könyv.
Gyöngéd barbárok (puha kötés)
A Gyöngéd barbárok nem igazi dráma. Sok minden van benne, ami ellene dolgozik. A legfontosabb, hogy Hrabal apró képekben látja a világot. Nem a drámai összeütközésekre kíváncsi, hanem azokra az emlékekre, amelyek valaha a hősök egyéniségét kialakították.
A három egykori jóbarát - Vladimír, Egon és a doktor - felidézi huszonöt évvel ezelőtti önmagát. Az önmegvalósítás mámoros hitét, a világ birtokba vételének sodró lendületét. A Gyöngéd barbárok forrását a líra táján kell keresnünk: például a regény festő hőse, Vladimír olykor vérrel fröcsköli be vásznát, (egyébként Vladimír Boudník (1924-1968) alapozta meg a cseh mail-artot, mikor a negyvenes évek végén az általa alapított explosionalismus nevű művészeti irányzat manifesztumát, különbözô technikákkal készült műveit postai úton terjesztette, majd 1960-ban elkészítette elsô igazi képeslapját). Vladimir, a vasmunkás és ,,explozionista" festő, a ,,gyöngéd barbár", nem mértékletes, ,,az élet apró örömeivel" eltelt kispolgár, hanem az egész világra szomjazó fausti alkat. Csak épp a világgal szerelembe vegyülni képtelen Fausttal ellentétben, neki nem kell eladnia lelkét az ördögnek. Egyedül is boldogul. Született hedonista, kisujjában van az életélvezés tudománya.
A városka, ahol megállt az idő (kemény kötés, védőborítóval)
Ismert s mégis az újdonság erejével, varázsával ható jelenetek, motívumok, szereplők köszönnek vissza a világhírű cseh író kisregényében vagy - a szerző műfaji meghatározása szerint - szövegében, amelyet a cseh irodalom értői Hrabal hetvenes években keletkezett művei közül a legjobbak közé sorolnak. Az olvasó ismét találkozhat Anyuval, Francinnal, Pepin bácsival és az Elba-parti városka többi szeretetreméltó, utánozhatatlan emberséggel életre keltett, megrajzolt lakójával. Ismét bekalandozhatjuk a sörgyárat, végigsétálhatunk a folyóparton, betérhetünk Pepin bácsival a női kiszolgálású vendéglőkbe, kószálhatunk a városkában, ahol immár végleg megállt az idő, a régi idő, a Hrabal-hősök ideje. Ismét, mondjuk, pedig ezúttal fordítva áll a helyzet: ez a kis mű volt ugyanis az előképe a Sörgyári capricció-nak, a Díszgyász-nak és a Harlekin milliói-nak, az "emlékező" Hrabal-könyveknek. Hiszen, mint maga a szerző írja: - " néha régi szövegeimből loptam meg magam." A vidám sörgyári történetekhez képest a szerző melankolikusabb hangot üt meg a Városkában. Míg a Sörgyári capriccio egy felszabadult burleszk, addig a Városkára a nosztalgikus melankólia, helyenként a groteszk balladai hang a jellemző: szomorú és komikus, tragikus és groteszk jelenetek láncolata teremt különleges atmoszférát e megkapó hangulatú, mesterien megkomponált kamaraműben, melyben a szerző egy letűnt világot, a régmúlt aranyidőket, mindannyiunk emlékezet megszépítette gyermekkorát varázsolja örök életűvé és örök érvényűvé.
Vita nuova (kemény kötés, védőborítóval)
A Vita nuova a Házimurik folytatása. Annak az új önéletrajzi trilógiának a második kötete, amelyben Hrabal feleségének szavaival mondja el közös életük történetét. E középső résznek látszatra alig van cselekménye: az itt szereplő - 1955-től 1962-ig tartó - időszakban a történelem legfeljebb egy-egy utalás erejéig van jelen. Az egymás után sorjázó képekben feltűnnek ugyan a Hrabal korábbi műveiből már ismert különc figurák - Vladimír, Hant'a, a festő "mejkal ", de nekik is legfeljebb hangulati jelentőségük van. A mű szempontjából sokkal fontosabb a belső világ ábrázolása. A Vita nuová-ban ugyanis Hrabal valóban a legintimebb dolgairól vall. Arról, hogy miként válik éppen ezekben az években igazi íróvá; hogyan küzd meg - elsősorban önmagával, a saját kishitűségével, szorongásaival - az áhított írói címért; hogyan lesz "ász", "az írás világbajnoka". Hrabal ebben a periódusban még teljesen "a maga ura": nincsenek cenzorai, de olvasói sem. Önmaga előtt kell hát számot adnia minden belső rezdülésről, s a mélybe szállás e dantei útját olyan ritka őszinteséggel, akkora erkölcsi erővel és annyi lélektani hitellel érzékelteti, hogy könyve valóságos ön-eposszá nő.
Őfelsége pincére voltam (kemény kötés, védőborítóval)
A legenda szerint Hrabal tíz korsó sörért "vette meg" regényének címét valamelyik kocsmai ivócimborájától. Ez igen jutányos ár, ha figyelembe vesszük, hogy a Sörgyári capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok mellett az Őfelsége pincére... a világszerte méltán népszerű cseh író leghíresebb könyve. (E három regényt egyébként az is összekapcsolja, hogy mindegyikből Jiří Menzel forgatott nagy sikerű filmet.)
Hrabal 1971-ben tizennyolc nap alatt írta meg Jan Díte, a cseh - vagy inkább általánosabban a közép-európai - kisember tragikomikus történetét, ám műve közel húsz éven át csak szamizdat formájában volt hozzáférhető, s legálisan csak 1989-ben jelenhetett meg. A milliomosok irigyelt kasztjába eljutni kívánó, a történelem viharaiban ügyesen lavírozni próbáló kis pikolófiú életének mulatságosan groteszk - és nemritkán buja - epizódjait leíró Hrabal e művében ugyanazzal a kajánsággal gúnyolja ki a nácizmust és a kommunizmust, ám regénye egyúttal az élet szépségét, az egyszerű örömök nyújtotta boldogságot is megmutatja.
Véres történetek és legendák (kemény kötés, védőborítóval)
A kötetben tizenöt olyan, sokáig mellőzött vagy kifejezetten az asztalfiók mélyére száműzött írás kapott helyet, amely nem csupán átfogja szinte a teljes hrabali életművet, de betekintést is enged annak különböző szakaszaiba.
Az 1948-as Legenda Káinról című elbeszélés, amelyből idővel a Szigorúan ellenőrzött vonatok című regény (és film) nőtt ki, még az írói pálya elejét idézi. Az olvasói levelekből és a saját írásaiból összeollózott mondatokból álló, játékosan groteszk önarcképek mögött már az érettebb Hrabal vonásai derengenek fel, hogy aztán Az önvilágámító tanonc kalauzá-val és az Isten báránykái-val elérkezzünk a kiforrott író ihletetten áhítatos ars poeticájához és a később valóságos univerzummá táguló kerskói világhoz.
Hrabal későn indult az írói pályán. Volt, hogy a szárnyára kapta és magasra röpítette az írás, az alkotás mámora, az olvasók szeretete, és megízlelhette a sikert, de volt, hogy a hatalom, a politika hallgatásra kényszerítette, meg persze olyan is, hogy a saját kétségbeesése némította el. Az azonban bizonyos, hogy bárhol is kezdünk bele, egy világosan megkülönböztethető szakaszaival, tisztán kivehető határaival és korlátaival, végleteivel és szélsőségeivel együtt is egy tömbből faragott, nagyszabású életmű bontakozik ki előttünk, amely minden ízében, az első betűjétől az utolsóig pontosan olyan, mint maga Hrabal: ismerősen emberi, játékos és halálosan komoly, tünékeny és örök, hétköznapian esendő és ünnepélyesen magasztos.
Zsebcselek (puha kötés)
"A Zsebcseleket nem kísérti meg, hogy Hrabalt mint magánembert állítsa a beszélgetés középpontjába, kultikus fénybe vonva mindent, amihez hozzáér. Szigeti László és Hrapka Tibor lemondanak erről az olcsó olvasócsalogatásról, nem kukkolni hívnak, nem szuvenírt fröccsöntenek, korsót, sörnyitót, söralátétet a Mester arcképével. A Zsebcselek azt mutatja, hogy a könyvek mögött mindenekelőtt a munka van, az íróasztal megoldandó és megoldhatatlan problémái, és csak mindezek mögött szorong és/vagy pózol a szerzői egó. Hrapka fényképanyagából az világlik ki, hogy akkor is ilyen jelenetek zajlanának Hrabal és az "íróasztala" körül, ha a kamera nem lenne jelen. Ami pedig a beszélgetést illeti: itt két szakember, két szakmunkás vált szót. Szigeti László asszociatív, elméleti madártávlatban köröző, majd konkrét életrajzi töredékekhez odaszálló kérdezéstechnikája termékenyen segíti elő a hrabali próza átvizsgálását. Szigeti kérdéseinek ez a legjobb értelemben vett absztraháltsága olyan gondolati újrateremtésre inspirálja Hrabalt, ami valóban interjúregényt eredményez."
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
