Dalszerző - Magyar zenei újjászületések a 20. században

artisjus magyar szerző jogvédő egye  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  100 oldal

Zenei életünk három jelentős jubileumot is számontart 2025-ben:

60 éve írta meg az első magyar nyelvű beatdalokat a Szörényi Levente-Bródy János szerzőpáros,

120 éve kezdett el népzenét gyűjteni Bartók Béla és Kodály Zoltán,

valamint 150 évvel ezelőtt született a közönség előtt elsősorban az operettjeiről ismert, ám a szerzői jog területén is maradandót alkotó Huszka Jenő.

E három kiemelkedő jubileum adja a 2025: A magyar dalszerzés éve kezdeményezés apropóját. E hármas szál jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a 20. században jelentőségének megfelelő helyet foglaljon el a magyar dal az életünkben.

A megújult és a zeneipari berkekből a széles közönség elé is lépő Dalszerző különleges, a magyar dalszerzés évét kibontó száma ezt a közösségi élményt és annak jelentőségét szeretné hangsúlyozni és megerősíteni. És aki dalt mond, értse magát a muzsikát is, mert valójában a szavakon túli szféra az, ahová ezzel is, azzal is eljutni vágyunk.

Kiadványunkban a tematikus év három szálát úgy fonjuk egybe, ahogy azok a valóságban is folyamatosan találkoznak, át- és átszövik egymást. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy ez a könyvespolcon elférő színes, tartalmas és bármikor fellapozható bookazin útmutató tapasztalatot is vihessen az ismeretlen jövőbe.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Bevezető ár: 1 990 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 10. 06.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó artisjus magyar szerző jogvédő egye
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:100
BorítóKARTONÁLT
Súly300 gr
ISBN9773094298004
Árukód2800284 / 1234578

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Bevezető ár: 1 990 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 10. 06.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Bauer Barbara: A hídépítő 1.Bauer Barbara: A hídépítő 1.