Raymond Carver

Kezdők

magvető kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  312 oldal

Libri Antikvárium
aymond Carver meggyújtja a cigarettát, babrál kicsit a gyufával, előrehajol: "Nem az ember azonos a szereplőivel, hanem ők vele." A szerző mára az amerikai irodalom ikonja, akinek a hatására egyaránt hivatkoznak kortárs szépírók és lektűrgyárosok - legtöbbjük olvasható is magyarul, ellentétben Carverrel, akitől egyetlen válogatáskötet jelent csupán meg korábban. A most közölt írásokat először 1981-ben közölték a What We Talk About When We Talk About Love című kötetben, mely az áttörést jelentette Carver számára: egy csapásra az irodalmi minimaiizmus hírhozójává vált, "amerikai Csehovvá", akinek életszagú történetei és zsigerekig ható mondatai elementáris hatást gyakorolnak olvasóira. A sors fintora, hogy a legutóbbi időkben épp ennek a kötetnek a létjogosultsága kérdőjeleződött meg. Carver özvegye, Tess Gallagher lehetővé tette az eredeti kézirat kiadását, melyből világosan kitűnik, hogy Carver szövegeit egykori szerkesztője és barátja, Gordon Lish alaposan "rövidre vágta" - mintha csak a később ezekből filmet rendező Róbert Altman (Short Cuts, 1993) keze alá kívánt volna ily módon dolgozni. Az újra kiadott gyűjtemény Beginners címen jelent meg Amerikában és Angliában és a Magvető is ezekben a változatukban adja közre Carver gyönyörűségesen fájdalmas novelláit - bevezetve a háromkötetesre tervezett prózai életmű-sorozatot.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 360 Ft

A termék megvásárlásával

836 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:13 x 20 cm
Kiadó magvető kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:312
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
FordítóBarabás András
ISBN9789631427530
Árukód6348376 / 5347548

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 360 Ft

A termék megvásárlásával

836 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Diana Wynne Jones: A végtelen utak házaDiana Wynne Jones: A végtelen utak háza