Ormos Mária

Politikai eszmék, politikai gyakorlatok - A 20-21. SZÁZADBAN

napvilág kiadó kft.  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  422 oldal

A szerző politikai elmélet és politikai gyakorlat, eszme és tett mindenkori kölcsönhatását vizsgálja. A politikai gondolkodás formálódásában tekintettel van a korszak filozófiai, jogi, szociológiai, közgazdaságtani, biológiai fővonalaira és a politikára gyakorolt hatásaikra. A szövegben erős szálként húzódik végig a politikai áramlatok kölcsönhatásainak, egymás közötti vitáinak, valamint alkalmi összecsiszolódásuk és széttartásuk jelenségének követése. A másik meghatározó vonulatot az a folyamat képezi, amely során az eszmei követelmények alkalmazkodnak a helyhez, az időhöz,a helyzethez, ahol mozognak és amelyben kifejtik hatásukat a gyakorlatban, a közbeszédben és az emberi hétköznapokban. A tárgyalt időszakban elválaszthatatlanná vált egymástól a politikai elmélet, illetve az azt magáénak valló áramlat – mozgalom, párt, szervezet – és a politikai hatalom – kormány, parlamenti erők, nyomásgyakorló társadalmi szervezetek – tevékenysége. A politikai elméletek családjában legelőször a liberalizmus, visszahatásaként a konzervativizmus, majd a szocializmus született meg, de mindegyikük nagy változásokat élt meg az idők folyamán, és mindegyik mellett felléptek részben nagy jövő elé néző rokonok (keresztényszocializmus), részben veszedelmes kiágazások (radikális konzervativizmus, fasizmus, nácizmus az egyik, anarchizmus, terrorizmus,bolsevizmus a másik oldalon). A monográfia a politikai eszmeáramlatok sikereiről, kudarcairól, alakváltozatairól szól a 19. századi gyökerektől kiindulva a 20. század viharos változásain át a napjainkban pusztító világgazdasági válságig.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 705 Ft

A termék megvásárlásával

370 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó napvilág kiadó kft.
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:422
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly660 gr
ISBN9789639697485
Árukód2205995 / 1061779

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 705 Ft

A termék megvásárlásával

370 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya