Dr. Illovszky István

Az ásványolajadóra és kincstári részesedésre vonatkozó törvények és rendeletek összeállítása

általános nyomda és graf. int. rt.  | 1941  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  463 oldal

Libri Antikvárium
Az ásványolaj adóra vonatkozó rendelkezések alapját az 1882 : XVIII. t.-c. vetette meg, majd az 1896 : XIV.'és XV. t.-c. az alaptörvény egyes rendelkezéseit módosította, illetőleg kiegészítette. Az adó bevezetése idején egészen az 1914-ben bekövetkezett nagy világháborúig a fogyasztási adó szempontjából a kincstárt az ásványolajtermékek közül csak a világításra szánt kőolaj (petróleum) érdekelte, mert ebben az időben az ásványolajtermékek közül csak a világításra használt termékekben volt tömegfogyasztás. Később a technika és a vegyiipar fejlődésével, valamint a motorosítás terjedésével a benzin, valamint a kenőolajok fogyasztása is rohamosan emelkedett s ugyanekkor a villamosítás fejlődése a világítókőolaj forgalomcsökkentését eredményezte. Amikor a háború után a kincstár a megnövekedett állami feladatok teljesítéséhez szükséges anyagi fedezet előteremtésére újabb bevételi források után kutatott, szinte önként kínálkozott, hogy az adó alá vonandó ásványolajtermékek körét kiterjessze. Erre az 1920 : IV. t.-c. adott felhatalmazást, amely szerint a pénzügyminiszter bármilyen ásványolajtermék után kincstári részesedést szedhet. A kincstári részesedés a fogyasztási adóval azonos jellegű; előírására, beszedésére, valamint behajtására vonatkozó szabályok is a fogyasztási adóéval azonosak. Az utóbb említett rendelkezéssel indult meg a sora azoknak a törvényes rendelkezéseknek, melyeknek a célja: ebből az adózás céljára alkalmas adótárgyból a kincstári bevételek biztosítása. Az ásványolajadóra vonatkozó rendelkezéseket legutóbb 1906-ban, illetőleg 1910-ben Tomka József gyűjtötte össze. Az azóta eltelt immár 80 esztendő alatt a fentebb vázolt körülmények folytán sok olyan rendelkezést kellett életbeléptetni, ami az ásványolaj adóztatása és a forgalom ellenőrzése terén lényeges váltogatásokat jelentett.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:15.5 x 20.5 cm
Kiadó általános nyomda és graf. int. rt.
Kiadás éve1941
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:463
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Árukód6103626 / 5103218

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Annie Zaleski: Taylor SwiftAnnie Zaleski: Taylor Swift