Boronkai Szabolcs

Érettségi témakörök vázlata történelemből - közép- és emelt szinten - A új érettségi követelményrendszer alapján

maxim könyvkiadó kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  288 oldal

Kiadványunk összefoglalja azokat az elméleti ismereteket, amelyeket a vizsgázónak tudnia kell történelemből a sikeres emelt szintű érettségi vizsgához. Az összeállításnál figyelembe vettük a korábban megjelent és a 2017-től érvényes érettségi követelmények alapján nyilvánosságra hozott hivatalos mintatételeket és mintafeladatsorokat. Teljes mondatokból álló szöveg formájában, mégis vázlatszerűen taglalva tárgyaljuk a kisebb egységekre lebontott érettségi témaköröket. A kötet egymástól megkülönböztethető módon tartalmazza a közép- és emelt szintű tananyagot. A könyv részletesen bemutatja a 2017-ben életbe lépő érettségi vizsgakövetelmények témaköreit, a fogalmak meghatározását, illetve az új kerettantervben megadott kulcsfogalmak is hiánytalanul megjelennek. Összefoglaló táblázatok, ábrák segítik az ismeretek rendszerezését. Könyvünket ajánljuk az érettségi előtt állóknak, illetve az alsóbb évfolyamok tanulóinak is önellenőrzése és az adott témakör áttekintésére.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 380 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 161 Ft

A termék megvásárlásával

416 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó maxim könyvkiadó kft.
Oldalak száma:288
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly484 gr
ISBN9789632615387
NyelvMAGYAR
Kiadás éve2016
Árukód2692367 / 1162276

Vásárlói értékelések, vélemények

(12 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 380 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 161 Ft

A termék megvásárlásával

416 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Csáki Judit: Alföldi - Rajtam nem múltCsáki Judit: Alföldi - Rajtam nem múlt