Díjaink


Az Év Kereskedője


   A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2001-ben alapította Az Év Kereskedője könyvszakmai díjat. Azóta az elismerés komoly szakmai presztízst vívott ki. A díjat minden évben a Könyvfesztiválon osztják ki, a kereskedők és a kiadók szavazása alapján.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. 2008-ban 7. alkalommal is elnyerte e megtisztelő díjat.

 
 

eFesztivál 2007

 

   Az online és a multimédia szakma egyik legrangosabb hazai eseményére, az eFestival 2007. A Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) szervezésében hetedik alkalommal megrendezett online és multimédia versenyre közel száz alkotást neveztek, a szakmai zsűri végül 9 kategóriában választotta ki a legjobbakat.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. 2007-ben az Elektronikus kereskedelem kategóriában első helyezést ért el.
 
 

SuperBrands 2007


   A Superbrands egy 1995-ben Nagy-Britanniában, a márkaépítés díjazására létrehozott független szervezet. Mára a világ 57 országában működik. A Superbrands-státuszt független szakértői bizottság adományozza az általa a cím viselésére méltónak ítélt márkáknak.
   A Szervezet egyik legfőbb törekvése, hogy a legerősebb márkák meghatározásával, történetük, sikereik széles körben történő bemutatásával a márkaépítés jelentőségére irányítsa a figyelmet.
   Superbrand az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkákhoz kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.

   A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapja a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa, amelyben csaknem 50 000 védjegybejegyzés található. A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló Szakértői Bizottság ennek az adatbázisnak a szűkített, tisztított és frissített változatából választotta ki a 2007-es év magyar Superbrandjeit.
 
 

Hermész-díj 2007


   A Kulturális Minisztérium 1997-ben alapította a Hermész-díjat. A könyvtárak, könyvtárosok, könyvkiadók korábban is részesültek elismerésben, a kereskedelmi egységeket, és azok dolgozóit azonban nem jutalmazták. Ezt a hézagot kívánta kitölteni a Hermész-díjjal a minisztérium. A Hermész-díjat a minőségi könyvkereskedelemért kaphatják a könyvesboltok pályázat útján. Pályázhat a Hermész-díjra minden magyarországi könyvesbolt, amely legalább hároméves tevékenységet tud igazolni, és megfelel a pályázati feltételeknek.
   Ezek között szerepel többek között a könyvesbolt esztétikus megjelenése, az üzletben dolgozók kulturáltsága és segítőkészsége, legalább egy idegen nyelvet kell beszélniük a munkatársaknak. Kritérium ugyanakkor az is, hogy rendelkezzen a könyvesbolt a magyar könyvpiacon jelen lévő könyvállomány minimum 50 százalékával.