Váltsuk valóra a meséket! De hogyan?

Boldizsár Ildikó · 2018. 11. 23. · 2 perc olvasnivaló

Egy összetört szívű kislányhoz hívtak karácsony után. A kislány – nevezzük Annának – varázspálcát kért karácsonyra, s bár kapott ugyan egy csillogó-villogó botocskát – amelyet természetesen „varázspálcaként” árultak a szemfüles kereskedők –, ez a bot sehogyan sem akart működni. Anna hiába ismételgette a mesékből és a filmekből ismert varázsigéket, az ő botja nem varázsolt sem szép ruhákat, sem arany koronát, sem pedig drágaköveket.

A kislány vigasztalhatatlan volt, szülei pedig tehetetlenül nézték őt. Először szembesültek azzal a ténnyel, hogy a gyerekek számára a mese nem holmi játék vagy fikció, hanem a valóság érzékelésének különleges formája, s a gyerekek hisznek mindabban, amit a mesékben hallanak. De mit mondjanak a kislányuknak, aki éppen rájött arra, hogy a mesék csak kitalált történetek, és tulajdonképpen semmi nem igaz belőlük? – kérdezték tőlem kétségbeesetten.

Másnap elmentem hozzájuk. Megkérdeztem Annát, kipróbálhatom-e a varázspálcáját, hátha nekem működik. Persze nem működött, pedig meglehetősen egyszerű dolgokat kértem: karkötőt, piros harisnyát, mozijegyet. Akkor elmeséltem neki, hogy a varázspálca titka és ereje nem a botban van, hanem annak az embernek a szívében, aki használni akarja. A varázspálca először is abban segít, hogy átgondoljuk, mit is szeretnénk a legjobban a világon, mi a legfontosabb nekünk az életben. Nekem például biztosan nem a karkötő, a piros harisnya és a mozijegy, s a varázspálca ezért nem teljesítette az én kívánságomat. Aztán meg azt is el kell döntenie, hogy jóra vagy rosszra akarjuk használni a varázspálcát, mert lehet vele másokat veszélybe sodorni vagy éppen megmenteni. A varázspálca tulajdonképpen nem más, mint a szívünk és a kezünk meghosszabbítása, ezért igazából csak így együtt, hármasban lehet őket használatba venni. Mi is kellünk hozzá: a szívünk tisztasága és a kezünk ereje.

Tágra nyílt szemmel figyelt rám, s amikor megkérdeztem tőle, hogy az ő szívében vajon mi a legfontosabb kívánság, becsukta a szemét. Éreztem, hogy már nem a szép ruhák, arany koronák és drágakövek világában mozog. „Hát az, hogy a szüleim mindig szeressenek!” – mondta ragyogva. „No, ez valóban szívbéli kívánságnak tűnik” – mondtam neki és a kezébe adtam a botocskát. – „Akkor kérd ezt, s figyeld, hogy teljesíti-e!”

Anna megértette a varázspálca titkát, és azóta is jól használja. Kért már tőle bátorságot, egészséget, megbocsátást, ötös matekdolgozatot. És nem felejtette el, hogy a varázspálca csak vele együtt működik, a varázslatba neki is bele kell tenni a saját részét.

A mesékkel is pontosan ez a helyzet. A történetek mintákat adnak a jóra, a nemességre, a bátorságra, a cselekvésre vagy éppen az elfogadásra – a többi rajtunk múlik. A mi felelősségünk, hogy mire használjuk az évezredes tanításokat: jóra vagy rosszra, mások veszélybe sodrására vagy éppen megmentésére. Ha megértettük a mesékbe rejtett üzeneteket, amelyek mindig önmagunk és a világ jobbítására irányulnak, eldönthetjük, hogy követendő példaként tekintünk rájuk, vagy legyintünk, és azt mondjuk, amit Anna szülei gondoltak karácsony másnapján: a mesék csak kitalált történetek, és tulajdonképpen semmi nem igaz belőlük.

Nézz szét mi van még Boldizsár Ildikó polcán

További bejegyzések