Hét mocskos nap

Beck Zoli · 2018. 11. 12. · 3 perc olvasnivaló

Elkezdtem olvasni, és rögtön az elején azt kérdeztem magamtól – néhány oldallal a prológus után –, hogy kibírok-e ekkora fájdalmat, elbírom-e a rám nehezedő mocskos napokat?

Úgy hiszem, nem a szövegről kell mesélnem: legyen elég annyi, hogy a Szende-család három generációját követjük, és azt, ahogy nekik közük van a mikro- és makrotörténésekhez – értsd alatta a követelő-kényszerítő mixét a hétköznapok és a világtörténelem egymásba maró, kapaszkodó kuszaságának, és a benne sodródó embereknek. Talán így egyszerűsíteném a könyv dramaturgiáját, hogy értelmezhető legyen annak, aki még nem olvasta. Egyáltalán: hogy egyetlen mondattá tudjam sűríteni ezeket a párhuzamos, személyes történelmeket.

Szinte első olvasója vagyok ennek a könyvnek. Mert ez – legalábbis formáját tekintve – még nem könyvtárgy. Egy kéziratot, pontosabban egy ún. „előolvasót” tartok a kezemben, összefogatva fekete binder-kapoccsal a 148 oldal; nagy sárga kartonborítékban kaptam, leragasztva: „titkos”, ez volt ráírva (a betűk formázásából következtethetően vágott hegyű) filccel. Szóval az világos, hogy mikor éppen én olvasom, aligha olvassák túl sokan rajtam kívül, és előttem sem olvasták sokan: biztosan olvasta a szerző, és ahogy tapasztalataim mutatják, néhány hivatalos olvasója a szerzőnek, olyanok, akikben bízik, akik szövegszerű javaslatokat tesznek, akik úgy barátok, ismerősök, hogy nem csupán mernek, akarnak, hanem tudnak is pontos olvasói tapasztalatokkal szolgálni, olyanokkal, amelyek a szövegbe vissza- és beledolgozhatók. Aztán olvassa szerkesztő, egy biztosan, és még néhányan a kiadó munkatársai közül – vagy azért, mert dolguk van a szöveggel, vagy azért, mert megőrülnek a türelmetlen kíváncsiságtól, attól, hogy mi is az új Gárdos-regény.

Olyan volt ez így, ezzel a borítékkal, ezzel a számomra teremtett titokzatossággal az egész, mintha a történetbe kerültem volna bele: hogy én is belesodródtam, hogy a hét mocskos nap az én történetem is. Mintha csak titokban lehetne olvasni, mintha csak titokban szabadna mást gondolni.

Nincsenek jók, az ártatlanok nem tudnak ártatlanok maradni. Nem menthetjük fel magunkat. A mért legyek én tisztességes? József Attila-i kérdése annyiszor jut eszembe mostanában, mert ha a hatalom elkezdi élvezni a hatalmat, akkor minden megtörténhet, mondom, minden megtörténhet, és akkor csak a tisztességbe vetett hit marad, a tisztesség, az nem: az felszámolódik mindenképpen. A győztesé a jog az összesározásra, és a hatalmasok imádják a sározást – és az nem olyan ártatlan, mint eső után a földes út pocsolyáiban, ahogy játszanak a gyerekek, hogy apu türelmetlen, de anya szól rájuk mégis, és nem a sár miatt, hanem mert aput türelmetlennek látja, és nem akarja kivárni, amikor már apu szól, mert apu másképp szól, és amit az hoz, azon a napon már nem lehet visszafordítani. Ha hagyod, hogy a rajtad kívül álló hatalom átvegye az életed irányítását, akkor az az élet már nem a tiéd – akkor csak leéled valahogy, átvészeled, kibírod. De élete az embernek nem ezért van. Az ember élete nem lehet hét mocskos nap, nem lehet egyetlen egy sem ilyen. Ezért kell elolvasni ezt a könyvet.

Nézz szét mi van még Beck Zoli polcán

További bejegyzések

Válasszon könyvet Beck Zoli polcáról (24)