Virágzabálók

Virágzabálók

lunanyuszi | 2011-10-12 03:29:00

Pazar könyv, nehezen tudok túlzások nélkül beszélni róla.
A helyszín Szeged, aki járt már ott, tudja, milyen. Hogy varázsa van. Hogy elhiszzük róla, hogy mindaz, amit megtörtént a könyvben, megtörténhetett ott. Szerelem és nyomorúság szövődik, cigányok varázsolnak, s keresik a múltjukat,egy furcsa kertész virághagymákat dobál szerte a városban, s fűmuzsikusok támadnak az elvesztett szabadságból.
Tele van fájdalommal és meg nem értéssel ez a történet. Van benne egy nő, s három férfi. Az egyik a férje, minden adott a boldogságukhoz, valahol mégis félresiklik az egész, valami összetöri. Közben Kossuth beszél a néphez, kitör a forradalom, a szabadságharc dúl, ez érint mindenkit. A sok nemzetiség egymás ellen fordul. Szerbek, magyarok, németek, zsidók, cigányok. Egy helyen élnek, ugyanott, ahol a meséik, azok a megkapó ritmusú, andalító legendák, amik külön történetként is megállnák a helyüket. Némelyiket muszáj felolvasni hangosan a mellettünk ülőnek, hogy együtt mosolyogjunk rajta. Ugyanazt a történetet olvassuk újra fejezetről fejezetre, ám mindig új részletekkel gazdagodik, figyelni kell rá, ám ez egyátalán nem nehéz, mert sodor, mert falni lehet, szinte falni kell az oldalakat. Látni akarunk mindent, érteni kicsit, s süllyedünk bele a legendák mocsarába, de nem, nem veszünk el benne, mert ébren maradunk. Ébren tart.
Édesbús. Szelíden ringat a a szereplők mesterien ábrázolt nyomorúsága. Sajog tőle mindenünk, sírni volna jó. Vagy elmenni új Mama Gyökérnek Szegedre. Varázsolni termékenységet, szerelmet, megváltást. Életben tartani bolond népek bolond meséit, mert úgy jobb nekik. Megoldani nem akarnak úgysem semmit, csak kábítani magukat különös szertartásokkal, metsző fájdalommal, virágzabálással. Menthetetlenek.
Gyönyörű, rothadó világ ez. Minden pusztul, s mégis mennyire jó szemlélni, s nem átélni, csak amikor akarjuk. Veszélyes ez a könyv, nem lehet szabadulni tőle, olyan nagyon, nagyon, nagyon-nagyon...