Lackfi János (Budapest, 1971. május 18. – ) magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós. Eredeti nevén Oláh János. Az irodalomba mintegy beleszületett: szülei, Mezey Katalin és Oláh János mindketten József Attila-díjas költők. Hogy apjával össze ne tévesszék, publikálása kezdetekor a Lackfi nevet vette fel.
Érettségi után az ELTE magyar-francia szakán tanult tovább, 1996-ban
szerzett diplomát, egyetemi évei alatt két kötete is megjelent. 1996-tól
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem francia tanszékén tanít, jelenleg
docensként, s Vörös Istvánnal együtt a Kreatív Írás Specializációjának
oktatója. 1999-től a Nagyvilág című irodalmi folyóirat szerkesztője,
2000 és 2005 között az azóta megszűnt dokk.hu internetes irodalmi oldal
szerkesztője volt. Tagja a Magyar Írószövetségnek és a József Attila
Körnek, a Magyar PEN Klub elnöke, 2003 óta a Műfordítók Egyesülete
elnökségi tagja.
Lackfi egyike a kortárs magyar irodalom legismertebb, legsikeresebb
alkotóinak. Gyermekeknek írott költeményei közül számosat szavalnak
óvodai, iskolai ünnepségeken, sok helyen volt már érettségi tétel is.
Saját internetes honlapján versgyárat működtet, ahol az olvasói által
talált témák közül versbe ülteti át mindazt, amit kellően eredetinek
talál, ahogy egy interjúban elmondta: “mindenki költő, de nem
mindenkinek ez a szakmája”.
Fiatal kora ellenére számos rangos
elismerés birtokosa, kapott Gérecz Attila-, Hidas Antal-, Illyés Gyula-,
József Attila-, Déry Tibor-díjat, belga fordítói díjat, Salvatore
Quasimodo-különdíjat. 2004-ben A buta felnőtt, 2008-ban a Kövér Lajos
aranykeze című munkáiért megkapta az Év Könyve, illetve Az év
gyermekkönyve elismerést.
Öt gyermek apja (Simon 1992, Margit 1995, Dorottya 1997, Johanna 1999, Ágnes 2002). Kedvelt költői Kosztolányi Dezső és Weöres Sándor.