Szilvási Lajos

Születésnap júniusban

szépirodalmi könyvkiadó  | 1969  | MAGYAR nyelvű  | VÁSZONKÖTÉS  |  417 oldal

Libri Antikvárium
Ugrai Béla, fiatal autószerelő megismerkedik egy külkereskedelmi vállalat vezérigazgatójának feleségével, Erikával. Az asszony szép, elegáns, s unatkozik. Környezete átlagos felüli jólétet biztosít számára, de igazi érzelmek helyett legfeljebb olcsó kalandokat. Érthető hát váratlanul fellobbanó szenvedélye a vonzó, értelmes, s nem utolsósorban tiszta áhitattal teli fiú iránt. De törvényszerű az is, hogy végül is nem vállalja ennek a szerelemnek a következményeit, hogy amikor választania kell, megszokott környezetéhez fordul vissza. A történet mindössze egy hét alatt játszódik, de a mesterien bonyolított cselekményből mégis izgalmasan összetett kép bomlik ki Erika s a fiú világáról. A történet főhőse látszólag a fiú, Ugrai Béla, de a figyelmes olvasó számára már az első lapokból kitetszik, hogy a regény világában csupán a katalizátor szerepét tölti be; az ő alakja és érintetlen világa a társául szegődödött vérbelien mai, vonzó munkáslány alakkal, Maszattal együtt arra való, hogy hozzá mérhessük a regény többi alakjainak erkölcsi súlyát, vagy éppen súlytalanságát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:13 x 18 cm
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1969
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:417
BorítóVÁSZONKÖTÉS
ISBN2050280115053
Árukód6301162 / 5300334

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya