Érzékek és Provence

"… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak." Így végződik a klasszikus mesék többsége. Hogy mi van a happy-end után, állítólag senkit sem érdekel. Carol Drinkwater ezt másképpen gondolja. Hiszen valójában mindenki tudja, hogy a boldogság megszerzése, csupán egyetlen diadalmas pillanat. Az írónőnek ezt sikerült elérnie. Hosszú évekig tartó magányos árválkodás és "hajléktalanság" után - sikeres színésznő- és forgatókönyvíróként, londoni lakástulajdonosként, számos tiszavirág életű szerelmi kapcsolattal a háta mögött - megtalálta az "igazit", és rálelt álmai otthonára is, a Cőte d’Azurön. Már csak egy "jelentéktelen apróság" volt hátra: megtartani és élvezni mindezt. Mint legújabb regényéből kiderül, a hétköznapok monotóniája és a sors keserű csapásai elkerülhetetlenül belezavarnak a legtökéletesebb idillbe is. Ha hagyjuk. Drinkwater arra mutat érzékletes példát, hogyan lehet szembeszállni a sorssal, és foggal-körömmel, vagy inkább ásóval-lapáttal megvédelmezni azt, ami az ölünkbe hullott. "Az olívaszüretelés nekem terápia. Egyesek kötnek vagy hímeznek; én pedig olajbogyót termesztek, szüretelek és sajtolok. Élvezem, hogy kipirul az arcom a levegőn, hogy töredezett körmeim alatt föld feketéllik, hogy beszívhatom a nyirkos talaj fanyar illatát, hogy madarak dalolnak körülöttem, élvezem a kerti élet egyszerűségét és hitelességét. Itt mindennek van értelme, helye; itt nincs szükség okoskodásra, csak elkötelezettségre és fáradozásra. De még ezt is élvezem: hogy inam szakadtáig dolgozhatok."