A fájdalom arcai

Ez a könyv rendben van. Ki tanul belőle, ki nem. ez már az olvasó felelőssége. Jó lett volna 30 éve is egy Dr Csernus látásmód. Örüljünk, hogy most van. Többszöri olvasás javallott. Köszönet a könyvért.

Érdekes olvasmány volt. Tetszett. A szokásos Csernus stílusban.

Mindig kockázatos olyan könyvet a kezünkbe venni, melynek szerzőjét ismerjük vagy ismerni véljük, hiszen ilyen esetben a legjobb szándék ellenére is akaratlanul dolgozni kezdenek bennünk akár pozitív, akár negatív töltetű előítéleteink. A kockázat még inkább halmozódik olyan esetben, amikor a szóban forgó szerző egyébként is megosztó személyiség, szélsőséges érzelmek kiváltója, hiszen a legtöbb esetben az olvasói reakció is szélsőséges lesz: vagy azonnali rajongás tárgyává válik az író, és minden mondatát örökérvényű bölcsességként fogadjuk el, vagy hasonlóan intenzív ellenszenvtől vezérelve gondolkodás nélkül elvetjük az olvasottakat, tartalmazzanak bármilyen megszívlelendő igazságot is. Hiszen gyarló az ember: ha már egyszer kialakított magában egy működőképes álláspontot valamiről, azon nem szívesen változtat, a változás ugyanis munkával és időnként fájdalommal jár.

Hasonlóan működik ez a sztereotípiák esetében is: minden ellenkező tapasztalatom ellenére időnként még mindig azon kapom magam, hogy képzeletemben a tudós ember visszafogott eleganciával és visszafogott stílusban gondolkodik és értekezik a tudományról, és semmilyen körülmények között nem ragadtatja magát például arra, hogy ne adj isten vulgáris kifejezéseket használjon. Persze józanabb pillanataimban tudom én, hogy ez marhaság, mégis meglep, ha valaki baltával megy neki kényelmes kis sztereotípiáimnak de azt is tudom, hogy sok esetben éppen ez a már-már brutálisnak és rémisztőnek tűnő határozottság szükséges ahhoz, hogy az ember magára és tévedéseire eszméljen.

Dr. Csernus Imre formabontó, szókimondó stílusával a fent emlegetett megosztó személyiségek tankönyvi példája is lehetne, ám minden szakmai jártassága és sokrétű tudása ellenére feltehetően éppen a kapod, amit látsz stílusának köszönheti a jó doktor, hogy nem csak szakmai fórumokon ismerik a nevét, hanem a laikus olvasó- és nézőközönség számára is ismerős arc, előadásai népszerűek és egymás után jelennek meg a könyvei. A legutolsó, A fájdalom arcai címet viselő kötet éppen az említett előadások szövegeiből válogat, és a műfaj természetéből adódóan a szöveg igen eleven, minden mondatból süt a megszokott Csernus-stílus és a doktor által oly sokat emlegetett hitelesség.

A kötetben szereplő előadásokat azonban nem csak a hitelesség hangsúlyozása köti össze: bár szó van titkokról, társfüggőségről, félelmekről, intimitásról és megannyi dologról, amelyek mind napi életünk részét képezik, van még egy dolog, ami összeköti őket ez pedig a fájdalom. Pontosabban a fájdalomtól való félelem, ami sokszor megbénít minket, ami miatt nem tudunk szembenézni a problémáinkkal, nem tudunk kilépni egy, az életünket megnyomorító kapcsolatból, nem tudjuk elfogadni az élettel járó természetes változásokat.
Azzal, hogy kezünkbe vesszük ezt a könyvet vagy elmegyünk Csernus Imre vagy bármelyik kollégája előadására, elismerjük, hogy valami nincs rendben. Ez a bátor lépés azonban önmagában kevés: az igazán nehéz rész akkor jön, amikor a jó doktor nemhogy megígérni nem hajlandó, hogy nem fog fájni a kúra, hanem nagyon is nyilvánvalóvá teszi, hogy igenis fájni fog és életünk hátralévő részében minden egyes napon újra és újra tudatosan úrrá kell lennünk a félelmeinken, a berögződéseinken ha változtatni akarunk. Természetesen dönthetünk úgy is, hogy voltaképpen nem is olyan rossz nekünk (fenntartva a lehetőséget, hogy talán valóban jól vagyunk, de akkor miért veszünk részt az előadásokon vagy olvassuk ezt a könyvet?) és éljük tovább az életünket úgy, ahogy eddig, és alkalomadtán továbbadjuk a viselkedésmintáinkat összes lelki gyíkjainkkal együtt az utódainknak, akik majd továbbadják azokat az ő utódaiknak. (Persze nem kell, hogy ez a tudat nyomasszon minket.)

Ugyanakkor fontos leszögezni azt is, amit maga Dr. Csernus is gyakran hangsúlyoz: akinek nem inge, ne vegye magára. Ez több szempontból is igaz: egyrészt mindenki maga dönti el, hogy az ő életére érvényesek-e az elhangzottak, szüksége van-e tanácsra és az elhangzott tanácsok között van-e olyasmi, amit maga is hasznosítani tud vagy akar. Hiszen a legjobb tanácsadó sem szólhat egyszerre mindenkihez, viszont ha csak annyit tudunk, hogy lépnünk kell, de mégsem ez a mi utunk, máris sokkal előrébb vagyunk.

Ezt a könyvet nem elég egyszer, illetve azt is mondhatnám, hogy vétek lenne csak egyszer olvasni, mert minden egyes olvasásnál felbukkannak apró, hiányzó, számomra aranyat érő válaszok a fejemben ragadt kérdésekre. A Csernus doktor által boncolgatott témákból mindig sikerült levonnom a végső konklúziót, és mindezeket átalakítva a gyakorlatban is sikeresen tudtam hasznosítani. Csernus Imre szakemberként és magánemberként is mindig nagyon szimpatikus volt nekem. Saját gyengeségeit, negatív tapasztalatait is megosztja olvasóival, ezért egy percig sem éreztem egyedül magam a könyv olvasása közben. Üres, szakkönyvekből előrángatott szárazanyag helyett, szigorúan az életből és hosszú évek tapasztalatából táplálkoznak a könyv sorai. Számomra nagyon fontos, hogy az író gondolatmenete mellett az érzéseit is jól átlássam, és ez a Fájdalom arcaiból teljes mértékben átjön. Aki szájbarágós, sablonszerű, különböző szituációkra szeretne azonnali megoldásokat kapni, amelyekkel, ha őszinte akarok lenni, sajnos igazából csak, ideig-óráig lehet tüzet oltani, az Csernus Imre könyveiből nem ezt fogja kapni. Csernus doktor arra szeretné rávezetni az olvasót, hogy mindenre igenis reális időt kell szánni. A tartós, és sikeres cél érdekében türelmesen, az aprónak tűnő sikereket is megbecsülve, mindent beleadva, lépésről lépésre kell haladni. Ezt a folyamatot, a megoldáshoz vezető utat csak az tudja meglátni ebben a könyvben, aki már készen áll őszintén változtatni, és szembenézni valódi önmagával.