Vízválasztó

magvető könyvkiadó  | 1960  | vászon  |  698 oldal

Libri Antikvárium
Az ország szerb megszállás alatti területének egyik falujában vagyunk, a Tanácsköztársaság bukása után. Itt, az Ormánságban is készülődnek már a ,,nemzeti érzésű" urak és ,,pógárok" arra az időre, amikor majd a szerbek átadják a helyet Horthy sastollasainak. S itt kísérlik meg a kommün hívei is, kommunisták, szocialisták s a falvak és tanyák kisemmizettjei, hogy újból tömörüljenek, talpra állítsák a pártot, folytassák harcukat. E két, egymással szemben álló tábor elkeseredett küzdelmet vív egymással, s ennek ábrázolása során éles és eleven keresztmetszetét kapjuk a társadalomnak. A regény főhőse Németh Laci, akit értelme és érzelmei a kommunisták közé visznek, de akit kötnek a származás, a család úri béklyói. Segíti az ifjú válságának megoldását az a szerelem, amelyet a malomgépész kommunista lánya iránt érez, és amely tisztán és nemesen bontakozik ki hősünk lelkében, sok vívódása és keserű csalódása után. A regény - egyben az Ormánság egyik sikerült néprajzi dokumentuma is - számos társadalmi és egyéb problémát vet fel, s a problémákra adott válaszában Kodolányi az ,,úri" Magyarország kérlelhetetlen bírálójaként mutatkozik olyannak, aki szinte fenntartás nélkül ismeri el a kommunista eszmék igazságát, s megmutatja nemcsak a kapitalizmus, de a kisparaszti életforma reménytelenségét is. Hősét válaszút elé viszi, de nem hagy kétséget afelől, melyik a járandó út.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1960
Oldalak száma:698
Súly200 gr
ISBN2399966487153
ÁrukódSL#2109975475
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély