Az elsodort falu

csokonai kiadó  | 1989  | kemény kötés  |  569 oldal

Libri Antikvárium
A regény voltaképpen öt-öt fejezetből álló trilógia. Az első rész azokat a kiegyezés utáni történelmi, társadalmi és közérzületi tényezőket mutatja be, amelyek a magyarságot szinte végzetszerűen belesodorták a világháborúba. A második a nemzet elvérzésének infernális tablója, míg az utolsó rész a jövő útjának keresése, a nemzeti forradalomé és a föltámadás reménységéé. A regény nagy lélegzetű társadalmi tablója, pacifizmusa, s az uralkodó osztályok kritikája mellett egyben szélső individualista, parasztromantikus, harmadik utas ideológiájának foglalata is. Egy falu földbirtokos (Böjthéék) és papi (Farczádyék) családjának alakjait megrajzolva bizonygatja: a magyar falut, a magyar népet, a magyar fajt urai kiszolgáltatták a zsidó és német kizsákmányolásnak, s a fővárosi értelmiség is csak ezt szolgálja. A menekvést Böjthe János alakjába és programjába sűríti: a rohamos kapitalizálódással szemben csellel vagy erőszakkal vissza kell állítani a falu feudális rendjét, melyben úr és paraszt patriarkális viszonyok között megelégedéssel élhet. Az alapvetően reakciós regényt újszerűnek ható gondolati és nyelvi ereje, nagy könyvsikerré tették. A magyar faj védelme egyet jelent számára a paraszti érdekek szolgálatával. Szabó Dezső szerint a magyarságnak egyformán tragédiája a liberalizmus, a kapitalizmus és a szocializmus, melyekre e faj éretlen. A magyarságnak nem szabadversenyre és demokráciára van szüksége, hanem faji diktatúrára. Íróilag ezeket a reakciós eszméket rendkívül zsúfolt nyelven, szinte végtelen ötlet- és képkazdagsággal képviseli írásában; prófétikus látása, váteszi hangja, a pamflet ízű fejtegetés és humor, expresszionista ihletésű, költői lendületű prózája hatalmas nyelvi erőtől duzzad.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 900 Ft

A termék megvásárlásával

290 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó csokonai kiadó
Kiadás éve1989
Oldalak száma:569
Súly360 gr
ISBN2399978116911
ÁrukódSL#2111067610
Kötéskemény kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 900 Ft

A termék megvásárlásával

290 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély