A halfőzés művészete

vitalon etalon bt.  | 2002  | kemény kötés  |  168 oldal

Libri Antikvárium
"200 év receptgyűjteményét tartja kezében a kedves olvasó, ugyan nem szokványos módon, mert megtalálhatja benne hazánk halászléfővárosának, Bajának rövid történeti áttekintését is, és a halfogás gyönyörűségeit, szokásait, néprajzi összegzését is, de ez semmit nem von le, csak hozzátesz a könyv értékéhez. Mindezekkel szeretnék hálát, tiszteletet és valóságos, őszinte elismerést érezve köszönetet mondani mindazoknak, akiknek fáradhatatlan munkájával, a hagyományokhoz való kitartó ragaszkodással, anyagi támogatással, vagy csupán a kíváncsi érdeklődők tömegének izgató kíváncsiságának éltető erejével, évről évre újjászületik a BAJAI NÉPÜNNEPÉLY mindannyiunk számára, ahol átszellemülve egy boldog, önfeledt nyári napon összeölelkezik hetvenezer ember lelke, hogy átérezze a természet, az őserő, a hagyomány és a szeretet rendkívüli állapotát. Szövetség ez! A hely szellemének, az ősök dicsőségének, az élők forgatagának szövetsége. Ez a könyv egyben meghívó is az elkövetkezendő évekre, - július második szombatjára - hogy az áldozati kehely szimbóluma a bogrács, az élet és feltámadás jelképe a hal, a szellemiség hordozója a víz és a bor, az égiekhez vezető tűz, és a Földanya ölelésében a Nap alatt együtt legyen a nemzet. Szertartás egy áldozati helyen, melyen ha egyszer részt veszel, Tied marad örökre, bárhová mész is."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 150 Ft

A termék megvásárlásával

215 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó vitalon etalon bt.
Kiadás éve2002
Oldalak száma:168
Súly200 gr
ISBN0659000239233
ÁrukódSL#2103693091
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 150 Ft

A termék megvásárlásával

215 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára