Michel Houellebecq
Behódolás
Hithű Houellebecq-rajongó vagyok. Az Elemi részecskékkel kezdődött és A térkép és tájnál csúcsosodott ki. Igazán sajnáltam, hogy amikor pár éve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként itt járt, végül ragaszkodott ahhoz, hogy franciául interjúvolják a pódiumon, és így Forgách András élhetett a ritka lehetőséggel. Mondjuk a díszvendég kifejezésre biztosan nem egy Houellebecq-szerű jelenség ötlene fel bárkiben, Michel savanyú arccal, egy szürke katonai zubbonyban láncdohányzott, és rezignáltan tűrte, hogy megtörténjen vele az a pár óra.
Főhősei gyakorta ilyenek; művelt és pallérozott elméjű magányosak, szemlélődő, csalódott, értelmiségi férfiak. A Behódolásé egy negyvenes, párizsi egyetemi tanár, akinek irodalom- és szellemtörténeti választékossága teljesen aszinkron megmikrózott készételeivel és üvegből kiivott boraival. Készül belecsúszni abba, hogy az élet nagyjából ez lesz – fóliázott ételek, fogyatkozó aktusok diáklányokkal, hanyatló egészségügyi perspektívák – amikor elkezdi izgatni, hogy az elnökválasztás fordulóiban hogyan változik a francia belpolitika a Muzulmán Testvériség karizmatikus vezetőjének felbukkanásával. 2022-ben vagyunk, de a szereplők – politikusok, főszerkesztők, tévés személyiségek – maiak és valósak, mint ahogy Párizs helyszínei, üzletei, napirendje is. Így még valódibb lesz a fikció, sőt inkább leíró jellegű, semmint fantazmagórikus. Ami különösen zseniális benne, az az, ahogy párszavas mondatokkal összetett társadalmi helyzeteket, icipici megfigyelésekkel komplett kor-érzetet ad. Szürreális, ahogy a nyugatias Párizs finoman iszlámra hangolja magát, eltűnnek a miniszoknyás lányok az utcákról, de a nők úgy általában is a tanári karból, folyton felkapjuk a fejünket, ahogy a megszokott tájban megjelennek a tájidegen elemek. De főhősünk, mint minden más érintett, meggyőzi magát az új felállás élhetőségéről, sőt kecsegtető perspektíváiról. Szaúdi olajsejkek veszik át az egyetem finanszírozását, és egy apró, iszlámra áttérő ceremónia után, kicsit áthangolt tananyaggal és ötszörös fizetéssel mindenki oktathatja tovább a kurzusait. És elvégre mi rossz van abban, ha valakinek több felesége is lehet? Van, aki csodálatos mandulasüteményt készít a konyhában, egy szolgálatkész tinédzserlány pedig jól hat a hálóban. Mindezekről a Sorbonne briliáns műveltségű professzorai fügepálinka mellett értekeznek Párizs csodás lakosztályainak könyvtárszobáiban. Sok benne a párbeszéd, eszmetörténeti és vallásfilozófiai kérdések aprólékos megvitatásával, illetve monológ házasságról, szexről, libanoni fűszerekről. A napfényes Párizs vonzó a háttérben, mint ahogy az is, hogy aki végre főz, fantasztikus menüsorokat virít egy sima kis vacsora alkalmával. Egyszerre nyomasztó és szórakoztató könyv, amit a végén mégsem lehet azzal letenni, hogy szép volt, jó volt, fikció volt.
Winkler Nóra
Kulturális újságíró, néha könyvíró, árverésvezető. E téren szívügye és büszkesége a Bátor Tábor évenkénti jótékonysági aukciója. Olvasás nélkül nehezen lenne meg, ötévesen kezdte a János vitézzel, a szenvedély iskolai magyarórákon, egyetemen az amerikai írók műveiben való elmélyedés során csak fokozódott. Ha lakótereket kell felidéznie, a könyvespolcok képe, hogy melyik cím melyik mellett volt, tisztán beugrik neki. Hálás, hogy munkája legjava kedvtelés, tudta, hogy kulturális területen fogja jól érezni magát. Rádiózott és tévézett, szeret interjúkat készíteni és beszélgetéseket vezetni. Kortárs magyar írókkal különösen, mert pár éve legfontosabb elismerésükkel, az Aegon Művészeti Díjjal dolgozik.
A Nóra polcán könyveket ajánlok – frisseket, még csak előjegyezhetőket, bestsellereket, delikát darabokat, régi nagy kedvenceket. A könyveket párosítom képekkel, festményekkel, fotókkal, mindig olyat keresek, ahol szépen összekapcsolódik művészet és irodalom.
Jeff Koons:
Michael Jackson és Bubbles, 1988
A nemzetközi kortárspiac egyik nagy karaktere, aukciók csúcstartója és sok gyűjtő kedvence, sikerei mellett elég megosztó figura is. Pont annyian gondolják eredetinek, bátornak és a művészettörténet jelentős alakjának, ahányan cinikus, önépítő, üres pénzgyárnak, akinek semmi köze nincs a valódi művészethez. Míg e viták zajlanak, Koons elég jól megvan, alkalmazottak seregével működtet egy gyár jellegű stúdiót – ahogy Andy Walhol is csinálta –, vezető múzeumokban állít ki, és ő az egyik legdrágább élő művész. Elsőre, és a műtárgypiac mechanizmusainak ismerete nélkül valószínűleg nem egyszerű megérteni, miért ér meg valakinek egy csillogó felületű, óriásméretű, magenta szív huszonpár millió dollárt – nagyjából hétmilliárd forint –, de ez vezet el a magyarázathoz, miért őt választottam Houellebecq-hez. A térkép és a táj nyitójelenetében egy festmény készül, melyen Jeff Koons és Damien Hirst épp felosztják egymás közt a piacot. Komoly játékos mindkettő, olyan művészek, akik finoman szólva kezükbe vették pályájuk alakítását. Az ’55-ben született amerikai Koons azért is lehet ismerős, mert Cicciolina férje volt pár éven át. Szerelmi életüket grandiózus fotósorozat örökíti meg, de Koons más mindennapit is beemel művészetébe; felfújható guminyuszit, létrát vagy porszívó párost. Lufira emlékeztető, nagy állat- és virágszobrai feldobják a világ köztereit, de talán legviccesebb műve az aranyozott porcelánszobor, ami Michael Jackson és kedvenc majma, Bubbles duettjének állít emléket. Pár éve Lady Gagával kooperált, tervezett autódekort a BMW-nek, kiállított a Versailles kastélyban, és hét gyerek apja. A banálisban hisz, mert szerinte az emberek azt szeretik, abban oldódnak fel, saját múltjukkal nem tudnak mit kezdeni. Na, Houellebecq új könyvében most a jövővel lehet bajlódni.
