Anthony Burgess

Gépnarancs - Takács Máté

Legjobb könyv, amit valaha olvastam. Burgess szerintem nem volt teljesen ép elméjű, de Vörösmarty is akkor írta a legjobb műveit, mikor már nem volt teljesen komplett. 16+ fölött mindenkinek ajánlom. ( Nem azért, mert ijesztő vagy ilyesmik - mert egyébként NAGYON is az - hanem azért 16 fölött, mert akkor már talán elég érett az ember arra, hogy mindent megértsen benne, vagy legalább is sok mindent)

Gépnarancs - Mimi

A könyv fantasztikus, szinte leírhatatlan, hogy milyen hatást gyakorolt rám. A filmmel ellentétben, nyersebbnek, kegyetlenebbnek ám lázadóbbnak mutatja be a mi kis Alexünket. Érdemes elolvasni. Én könyvtári példányt olvastam el, szerettem volna megrendelni, de sehol sem lehet. Remélem,hogy itt minél hamarabb elérhető lesz a könyv.

Egy tenyér ha csattan - recenzor

Zen-regény, félrefordított címmel... Az alábbiak nem annyira a könyvről, inkább a magyar fordításról szólnak. Az eredeti cím "One Hand Clapping". A magyar kiadásban ez "Egy tenyér ha csattan", noha a 'clap', azaz 'tapsol' szónak ilyen jelentését sem a nagy Webster, sem az Ország-féle angol-magyar nagyszótár nem ismeri. A helyes cím tehát, már pusztán lingvisztikai szempontok alapján is, "Egy tenyér ha tapsol". A fordító, Prekop Gabriella, ugyanakkor a könyv szövegét remekül, pontosan, stilárisan is hűen tette át magyarra. Õ ugyanis még valóban jól tudott angolul és tökéletesen magyarul (ellentétben sok mai fordítóval). Ennek ellenére, - mint az első magyar kiadáshoz (Modern Könyvtár, Európa 1979) írott utószavából kitûnik - a könyvet tökéletesen félreértette. A One Hand Clapping valójában Zen-regény - a műfaj egyetlen (vagy legalábbis a messze a legkiemelkedőbb) európai példája. Ezt, és egyben a cím értelmezésének kulcsát maga a szerző adja tudtunkra a könyv 16. fejezetében, ahol a főszereplők a One Hand Clapping című darabot készülnek megtekinteni a színházban: "Milyen buta cím - mondtam. - Hogy csattanhat [azaz: tapsolhat] egy tenyér? A csattanáshoz [azaz: tapsoláshoz] kettő kell, nem? ... - Ez, tudod a Zen buddhizmusból való - mondta Howard. - Meg kell próbálnod elképzelni. ... Tudod, ilyen úton is kapcsolatba kerülhetünk a Valósággal, mármint, ha az abszurdból indulunk ki." Hogy ez mit jelent? "Az Elmélkedés iskolájában [=Zen] széles körben elterjedtek a rendkívül sajátos talányok, rébuszok (kung-an, ebből származó ismertebb japán nevén kóan). Egy-egy ilyen talány értelmét pusztán logikai elemzés révén felfogni egyszerűen lehetetlen (klasszikus példa erre: 'Két tenyér összeütése a taps - hogyan tapsol egy tenyér?')." (Vasziljev: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Gondolat, 1977, 285.o.) A zilált idegrendszerű pesti értelmiségi persze hajlamos azonosulni a hasonszőrű, félmûvelt Howarddal. Csakhogy a könyv, a Zen szellemében, éppen ezt a felfogást gúnyolja ki. "Tanainak lényege a következõ. Nem kell a ködbevesző nirvána felé törekedni. Nem kell folyton csak a jövőre gondolni... s ennek kedvéért mindenben korlátozni magunkat a jelenben. A jelen pillanatban kell élni, el kell fogadni az élettől mindent, amit csak adhat. ... Aki nem látja meg Buddhát önnön magában és a környezetében, az nem fogja megtalálni sem a paradicsomban, sem az égben; és aki nem képes ma megtalálni az igazságot, nem fogja meglelni azt a jövõben sem. ...Ezért nem kell megterhelni agyunkat, s fölösleges megtömnünk a könyvek bölcsességével." (Vasziljev, i.m., 282.o. sk.) Ez szöges ellentéte a tudálékos Howard életfelfogásának, de tökéletesen egyezik a narrátor-feleség Janetével, mint azt különösen a könyv két záró bekezdése illusztrálja. Ezt nem idézem, nem vagyok poéngyilkos. Csak még egy apró egybeesés a sok közül (az első magyar kiadásban ezt választották mottónak): "Ha a konyha kövén fekszik egy hulla, méghozzá az ember tulajdon férjének a hullája, és az ember nem tudja, mit kezdjen vele, a legjobb, ha mindenekelőtt főz magának egy jó erős teát." "...a teaivás szokása, amely Kínában alakult ki, létrejöttét épp a buddhista szerzeteseknek és az elmélkedés gyakorlatának köszönheti." (Vasziljev, i.m., 285.o.) Az első magyar kiadás fülszövege szerint "Janet Shirley egy olyan történetet beszél el, amelyből jószerivel egy kukkot sem ért meg". A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar szöveg egy olyan fordító (a cím kivételével meglepően pontos és jó) munkája, aki a mű lényegéből jószerivel egyetlen kukkot sem értett meg.