Orr, csajok, satöbbi

2015. 08. 13. - Winkler Nóra

Nóra polca augusztusban három nagyon különböző hangulatú könyvvel bővül: hét évtized illatát, csajokat, lányokat és asszonyokat, páratlan történeteket hozott.

 

Hét évtized illatai
Alexander Brody

Kezdjük az orral. Alexander Brody könyvével kezdek, illetve magával vele. Hiánypótló jelenség a hazai társasági-kulturális életben, de a kevesek egyikeként persze nem tudja a tátongó űrt betölteni. Különleges lény, a világpolgár élő definíciója, egy valaha nálunk is volt viselkedési norma képviselője. Szellemes, választékos, flott, van stílusa, levegője, könyvtára, művelt, tud és szeret élni. Könyve is ilyen. Illatok fogják össze az írásokat, mert emlékeink legösszetettebb hordozói ők. Ezt egy parfümőrtől tudtam meg, addig azt gondoltam, fotók vagy egy korszakos zene idézi fel a legtöbbet, de az illatok olyan komplex emlékeket, érzeteket mozgósítanak az agyban, mint semmi más. Alexander Brody tejszagú nők, a tafelspitz kavargó illatfelhője, buja bukéjú kertek és gentleman illatú üzlettársak között vezet. Hetven év anyaga, szóval itt idézném, amit egy interjúban mondott az öregség titkáról: „Az ember először elveszíti érdeklődését a szex iránt, aztán kihalnak a barátai, végül mellőzni kezdik a gyerekei. Ez három előny, amit most mondani tudok.” Olvassuk, de olyan, mintha hallgatnánk, ahogy meséli az életét, hol is, hol is, mondjuk egy tengerre nyúló monacói teraszon, szivarral, néha a tengert kémlelve, néha finom biccentéssel jelezve a pincérnek, érkezzen meg egy új pohár whiskey-vel.

 
 

Nem olyan csaj
Lena Dunham

Lena Dunham nyilvánvalóan nem vesztette még el érdeklődését a szex iránt, sőt. De elsődlegesen nem ezért szeretjük. Vinnyogva nevettem a kanapén fekve a leglehangolóbb január végi napok fénypontján, a Csajok epizódjain. Igaz, nekem Tina Fey a hősöm, de itt a főcímeknél könyörögve telefonáltam a barátnőimnek, írják meg ők is kalandjaikat, olyan felszabadító látni, hogy amiről azt hiszed, annyira idióta, béna és szürreális, hogy érdemes titokban tartani, abból világsikert lehet csinálni. Szánalmas szexelések sora, ismeretlen betegségektől való szorongás, illóolajszagú látnokok, lúzer munkák, virtuális szerelmek és valóságos elhízás, tovább is van, mondja még? Ha kérhetem, mondja. Árnyalt, mulatságos és könyörtelen. Sokat  mutat – ezt az HBO sorozat főszereplőjeként tudjuk róla –, operatőrök végtelen sztorijait ismerjük, melyik színésznőt hogy kell világítani, hogy a lehető legszebbnek mutassa a kamera, na ez nem olyan csaj. Itt nincsen behúzott has. Nem olyan, mint egy szomszéd lány, mert nagyon New York-i és nagyon ebben gyökerezik a karaktere, a humora; a vergődés legalizálása, a gyötrődés lifestyle-lá emelése általánosan üdvözítő és élvezetes. Szórakoztató és hasznos olvasmány, csajos és ebben őrült végletekig megy, de közzéteszi ennek bölcs tapasztalatát, végezetül és leginkább azért, hogy átmenjen: légy önmagad, csakis úgy lehet jó, viszont úgy jó is lesz.

 
 

Asszonyok, lányok élete
Alice Munro

Egy egészen másik korszak, tájkép és hangvétel, de szintén nővé érés, Alice Munro tollából. Munro kanadai írónő, júliusban lett 84 éves, és tinédzserkora óta ír. Ahogy haladt, egyre nagyobb kaliberű elismeréseket kapott, 2013-ban pedig Nobel-díjat. Regénymélységű novelláiban részletgazdagon, egészen filmszerűen látjuk az eseményeket, nem megfigyelőként, inkább belülről. Az Asszonyok, lányok élete önéletrajzi könyv, nyolc történetének főszerepében a kislányként induló Dell, körülötte kisvárosi nők alakjai, az első szerelem és szexuális élmény, istenkeresés, öntapasztalás. Munro nyugodt, csendes hangon mesél. Olyat is, amit fáj olvasni, és olyat is, ami fél mondat két apró fűszál között, de az egész életet kompletten elmondja, aztán csak haladunk tovább, erőlködés nélkül lassan a tájban és a történetben. Stílusában van valami jóleső régimódiság, mint a nagyszülők lakásában a szekrények szagának. Annyira szép hasonlatokat ír, hogy egy pillanatra megáll az ember szíve, olyan finom, találó megfigyeléseket tesz, hogy olvasás közben elmosolyodunk. Csehovhoz szokták hasonlítani, néha Tolsztojhoz, Jonathan Franzen szerint Munro képes úgy tenni, mintha az írás könnyű dolog lenne. Sima olvasóként is nagyra tartja, pedig ő elég kritikus, de azt mondja, olyan hangulatba hozza, amiben rá tud látni az életére, döntésekre, választásokra, mindenre, amit elvégzett, és amit nem. Könyvtől ennél konkrétabb társ-élményt nem nagyon várhatunk.

 

 

 

Winkler Nóra

Kulturális újságíró, néha könyvíró, árverésvezető. E téren szívügye és büszkesége a Bátor Tábor évenkénti jótékonysági aukciója. Olvasás nélkül nehezen lenne meg, ötévesen kezdte a János vitézzel, a szenvedély iskolai magyarórákon, egyetemen az amerikai írók műveiben való elmélyedés során csak fokozódott. Ha lakótereket kell felidéznie, a könyvespolcok képe, hogy melyik cím melyik mellett volt, tisztán beugrik neki. Hálás, hogy munkája legjava kedvtelés, tudta, hogy kulturális területen fogja jól érezni magát. Rádiózott és tévézett, szeret interjúkat készíteni és beszélgetéseket vezetni. Kortárs magyar írókkal különösen, mert pár éve legfontosabb elismerésükkel, az Aegon Művészeti Díjjal dolgozik.

A Nóra polcán könyveket ajánlok – frisseket, még csak előjegyezhetőket, bestsellereket, delikát darabokat, régi nagy kedvenceket. A könyveket párosítom képekkel, festményekkel, fotókkal, mindig olyat keresek, ahol szépen összekapcsolódik művészet és irodalom.

Vaszary János:
Ernyők Viareggióban

Második nyári ajánlómhoz mozgalmas tengerparti helyszínt mutatok, amíg még aktuális ezt tennem, Vaszary János (1867-1939) segítségével. Nagyon szeretem ezeket a zajos, sűrű jeleneteket, élénkszín ruhás nőkkel, lesült férfiakkal, csíkos napernyőkkel. Nézi az ember és valahogy hallja a plázs hangjait, gyerekvisítozást, fagyiárust, labdázókat. Sokat festette a Côte d’Azur pálmafás strandjait, de legbensőségesebben az olasz partról, Ravenna, Rimini, Viareggio, Rapallo, a Lido strandjairól mesélt. Szerette magukat az olaszokat, ahogy az atletikus férfiak gondosan belőtt frizurákban teszik a szépet a csodás pongyolájú nőknek, hogy állandó a zaj, nyílnak a napernyők és jönnek a süteményt kínáló mobilárusok, hogy aki megáll belebámulni a képbe, amin épp dolgozik, mindig elismerősen csettint a szép színek láttán. Hisz olasz, aki szereti a szépet, ebben nőtt fel. Lángoló nap, hűs szellő a tenger felől, egyesülés az őserőkkel. „A természetből csak kiindulni, vagy arra szuggesztív erővel emlékeztetni is elég” – vallotta. Temperamentumos festészete nem bajlódik az apró részletekkel, heves gesztusokkal, egyben adja vissza egy pillanat hangulatát.