Urak és játékosok

Első mondat:

"Ha van valami, amit az elmúlt tizenöt évben megtanultam, az a következő: a gyilkosság nem nagy ügy."

Egy régi, nagy hagyományokra visszatekintő fiúiskola, a St. Oswald valahol Észak-Angliában a helyszíne Joanne Harris nagy érdeklődéssel várt új regényének. Még alig kezdődött meg az új iskolaév, de a tanárok és a diákok számára máris a nem szívesen látott változás szelei fújnak. Az újdonságot a számítógépek világa jelenti, és a különc, az iskolában évtizedek óta tanító latin tanár, Roy Straitley végre - bár kissé vonakodva - a visszavonulást fontolgatja. De a versengések, féltékenykedések, kisstílű torzalkodások és mindennapos krízisek hátterében valami sötétebb árny is megmozdul. És egy tizenöt éven át dédelgetett, rejtegetett neheztelés végül felszínre kerül. Ki rejlik a "Vakond" álarca alatt, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, vagy akár gyilkosságba torkollanak? És hogy dönt romba mindent egy rég elfeledett botrány?

"Soha nem voltam még olyan iskolában, ahol ne fordult volna elő egy-két jól titkolt szégyenletes esemény: erőszak, zsarnokoskodás, a tanárok befeketítése, kisebb-nagyobb fajsúlyú bűncselekmények, váratlan halálesetek, családi válságok, drog-, ital- vagy szexuális jellegű kihágások. S mindez azért, mert sokan tanulnak és élnek az iskola falai között, és az iskolaév során van, hogy magasra csap a nyugtalanság, tombolnak a hormonok, meg kell küzdeni a ránk nehezedő nyomással, a bizonytalansággal, a vizsgák miatti szorongással, a vad lelkesedéssel, a veszélyes kísérletezésekkel vagy a mardosó kétséggel. Az iskoláskor mély nyomokat hagy mindannyiunkban. Abban az életkorban kezdődnek legtovább tartó barátságaink. Akkor ejtik rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér, amelynek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később erőszakos cselekedetbe torkollik.
Ez nem egy igaz történet.
De az is lehetett volna" - írja Joanne Harris.