Germán főisten archetípusa történeteinek tükrében

A mai kor embere egy olyan világban nőtt fel, hol a vallási meggyőződés egyenlő lett a babonás félelemmel, ami tudományos szempontból megkérdőjelezhető. Az létezik, amire van bizonyíték. A vallásosságnak azonban nem kell bizonyíték, hiszen az a bizonytalanságba vetett hitből és reményből táplálkozik. A többség azonban ezt nem ismeri el. Mítoszokra, s a bennük szereplő istenekre és hősökre nem úgy kell tekinteni, mint egy letűnt világ hírmondói. Ők mindig példaként álltak az emberek elé, így kísérve bennünket a történelem folyamán. Viszont sokszor át kellett alakulniuk, hiszen az ember és környezete folyton változott és ehhez alkalmazkodniuk kellett. Ők, hű társai az emberiségnek, ennek ellenére velünk maradtak, s vezettek át minket a legsötétebb időszakokon át. Velünk együtt isteneink és hőseink is változtak, akárcsak a történetek, melyben szerepeltek. Egyszerre maradtak azok, akik voltak: ősi vezetőink; s formálódtak azzá, amire épp szükségünk volt. Régi isteneink sosem haltak meg. Mindvégig velünk voltak, vigyáztak ránk, mutatták az utat. Hol királyokká lettek, hol démonná alakultak. Később belőlük lettek hőseink, majd szuperhőseink... Arra keresem a választ, hogy Odin, a pogány germánok főistene, hogyan maradhatott meg a keresztény Európában, milyen formákat öltött, hogy később ismét előléphessen a színfalak mögül. Vajon ugyanaz az istenség maradt, mint 1000 évvel ezelőtt, kit a barbár vikingek tiszteltek? Mindez azért fontos, mivel ez az istenség egy archetípust testesít meg, ami Európában számos formát öltött. Mítoszai, történetei a mai napig nevelnek, tanítanak minket, ezáltal ő maga is. A fő kérdés ugyanakkor az, hogy vajon több ezer év távlatából mit taníthat nekünk Odin? Tudása aktuális-e még felgyorsult világunkban?