Oláh János

Európai vőlegény - Összegyűjtött színművek és hangjátékok

magyar napló kiadó  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  266 oldal

"A Kilencek költői közössége által összeállított, 1969-es, líratörténeti szerepű Elérhetetlen föld antológia létrehozásában betöltött szerepe, a pártállammal már pályájának korai szakaszában élesen szembehelyezkedő lírai művei miatt a kortárs idő Oláh Jánost elsősorban mint költőt tartotta leginkább számon. Pedig már az 1960-as évek végétől írni kezdett drámai és prózai munkái kiemelkedő határozottsággal tettek kísérletet újfajta dramaturgiai és prózanyelvek kialakítására. A dramatikus művei egyik alapját adó abszurd dráma ösztönzéseit Oláh János más drámatörténeti hagyományok elemeivel és a korabeli magyar jelenre irányuló erős társadalomkritikával dúsította fel. A darabok valamennyi "hőse": antihős a rendszer kelepce-struktúrájában. Öntudata is legtöbbször hamis, mert azt is az acélháló-szerűen köré szoruló társadalmi miliő jelöli ki. Antihősei ezért nem a külső, a létkereteket adó rendszernek, hanem egymásnak ütköznek: egymás maradék erőit őrlik fel. Így válnak "kenyérpusztítók"-ká is: olyan kreatúrákká, akik örökké a káoszban, s nem a vágyott "rend"-ben laknak, hiszen - a ködképző hatalmi mechanizmusok következtében - egyetlen pillanatra sem képes körülöttük átláthatóvá válni a világ. A rendszerváltozás után az országba lépő "európai vőlegény" ezzel a "megdolgozott" emberi közeggel kerül kapcsolatba, s lép fel - a korábbi diktátorok helyén - az új világ hírnökeként, s kezdi el a maga arcára formálni az önvédelmi reflexeitől megfosztott magyarországi jelent.

Jánosi Zoltán"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyar napló kiadó
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:266
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly322 gr
ISBN9786155721656
Árukód2727796 / 1185248

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power