Bármely évszakban járunk kint a szabadban, erdőn-mezőn vagy vizek, nádasok mentén, látni- és megcsodálnivaló mindig akad. Tavasszal talán több, mint egyébként, de a természet a ködös őszi vagy zimankós téli napokon is rengeteg élményt nyújthat azoknak, akik nyitott szemmel, értő füllel járják az ösvényt. Különösen sokat jelenthet ez a betondzsungelben, városok tülekedő, szmoggal terhes világában élőknek, számukra akár a fák között, tiszta levegőn eltöltött néhány óra is felüdülést, kikapcsolódást nyújthat. Töltsünk minél több időt a természetben, járjuk az ösvényt, és örüljünk annak, amit látunk és hallunk: a tarka virágoknak, a felettük libegő lepkéknek, a csengő madárdalnak, a lombok halk suttogásának és a friss, mélyen belélegezhető erdei levegőnek. Erdőn-mezőn soha nem lehet unatkozni. A természet nagy színpadán szünet nélkül tart az előadás, és egyedül rajtunk múlik, helyet foglalunk-e a nézőtéren. Örülnék, ha e könyvet olvasva mind többen mozdulnának ki a négy fal közül, és lépnének rá arra az ösvényre, amely annyi szépet tartogat valamennyiünk számára. Schmidt Egon Új Emberben 2005 és 2009 között megjelent írásainak újabb gyűjteménye e kötet, amelyet ezúttal is Bécsy László színes fényképei illusztrálnak.
A termék az alábbi üzletekben van készleten:
Árkád Könyváruház I. emeleti Könyváruház
5 +
Árkád Könyvesbolt aluljáró szint
1-5
Csepel Plaza Könyvesbolt
1-5
Debrecen Fórum Könyváruház
1-5
Duna Plaza Könyvesbolt
5 +
Dunaújváros Könyvesbolt
1-5
KÖKI Terminál Könyváruház
5 +
Libri Campona Könyváruház
5 +
Libri Mammut Könyváruház
5 +
Nagykanizsa Könyvesbolt
1-5
Nyíregyháza Korzó Könyvesbolt
1-5
Pólus Center Könyvesbolt
5 +
Stop.Shop. Könyvesbolt
1-5
Székesfehérvár Könyvesbolt
1-5
Tatabánya Könyvesbolt
1-5